Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1932

49 véri kezet fog majd a testnevelési és kirándulási alaptól is támoga­tott intézeti 213. sz. Koháry-cserkészcsapatban táborozó iskolatársakkal. Az egészen helyi és környékbeli kirándulások az idén is cél­tudatosak és tervszerűek voltak. Egy részüket, minden osztályban, a madarak és fák megbecsülésére és szeretetére nevelés szolgála­tába állítottuk. Az I., II. és III. osztályban tanárok, a többiben maguk a tanulók szóltak a hasznos madarakról s védelmüknek szükségessé­géről, továbbá a fák és a befásííás nagy jelentőségéről. Ez ismerteté­seket egy-egy szép költemény elszavalása és alkalmi énekek színesí­tették. A kedves természet-ünneplés osztályonként a következőképen folyt le: I. osztály-. Nap: jún. 1., hely: Szarvaskő; résztvevő tanárok: Dörfler Sándor dr., Mészáros Ervin dr., Ócsvár Géza dr., Szabó Fe­renc, Tóth János dr.; előadó tanár: Mészáros Ervin dr.; szavaltak: Árva Sándor, Ács Ferenc, Diviaczky Gyula, Kertay Zoltán, Szalay László, Szombathy István, Tarján Tamás. II. osztály: Nap: jún. 10., hely: Királykát; résztvevő tanárok: László Vince dr., Mészáros Ervin dr.; előadó tanár: Mészáros Ervin dr.; szavaltak: Dobrányi Géza, Mészáros Béla, Petrovics Barnabás, Péró Csaba, Rigó János, Seitl István, Steffel Lóránt, Tárnyik László, Tokai Károly. III. osztály: Nap: máj. 30., hely: Bélapátfalva; résztvevő tanárok: Mészáros Ervin dr., Peszeszér Aszírik, Tobákos Kilif; előadó tanár: Mészáros Ervin dr.; szavaltak: Dallos László, Farkas András, Garami Zoltán, Gáspárdy Pál, Hadobás Miklós, Javorek Ervin, Kiss Kálmán, Szalay Viktor, Vasas Géza. IV. osztály: Nap: jún. 12., hely: Mónosbél; résztvevő tanárok: Sántha Olivér dr., Varga Bennó; előadó tanuló: Mikulka Gábor; szavaltak: Bátori Gyula, Sóliom Ferenc. V. osztály: Nap: jún. 12., hely: Felsőtárkány; résztvevő tanárok: Baksa Kristóf, Mészáros Ervin dr.; előadó tanuló: Pozdner György; szavalt: Szilágyi József. VI. osztály: Nap: máj. 29., hely: Szarvaskő; résztvevő tanárok: Baghy Osvát, Tóth János dr., Varga Bennó; előadó tanuló: Ködmön József; szavaltak: Mester István, Keller Gyula. VII. osztály: Nap: jún. 8, hely: Baráfrét; résztvevő tanárok: Pataki Vidor dr., Peszeszér Asztrik, Varga Bennó; előadó tanuló: Berecz István; szavalt: Csisztai Andor. Különleges, de nagyon kedves és jól sikerült kirándulás volt a máfraverebély-szenfkúfi zarándoklás máj. 27-én. 118 tanuló vett benne részt Tóth János dr. rendező hittanár és László Vince dr. s Tobákos Kilif kísérő tanárok vezetésével. A helynek és célnak megfelelően összeállított programm ez volt: 4

Next

/
Thumbnails
Contents