Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1931
35 zetünkben 6 éven keresztül fejtett ki buzgó munkát, amelynek nem az összetartozás és összemunkálás kényszere volt a mozgatója, hanem nemes és gazdag lelkének páratlan készsége s az intézetért lelkesedő hevülete volt a hajtó és feszítő ereje. Hittanár volt. Okosan szerette a gyermekeket, s ezek egyként, valamennyien, nagy bizalommal szerették őt. Tudással, lelkesedéssel hintette a lelkekbe szent hitünk termékeny magvait, de ezenkívül működésünknek nem volt olyan tere, ahol közért való szerétéiből tehetségét ne gyümölcsöztette volna. Az iskola katedrája mellett templomunk szószéke és gyóntatószéke, az intézeti egyesületek, ünnepségek és előadások mind-mind tanúi az ő közremunkáló készségének. Mindezért a város egész művelt társadalma elismerője hasznos tevékenységének, a szülők dícsérői az ő nevelői okosságának, tanítványai meg hálás őrzői az ő szeretetének. — Istenben boldogult fiatal munkatársunk, Tróján Alfonz, bár 13 esztendős tanári szolgálata alatt, úgyszólván, állandóan küzdött az élet- pusztító kórral, mégis, mikor cukorbaja további gyógykezelésének csak megállapítása végett hivatott orvosához a fővárosba távozott körünkből, se ő maga, se mi nem gondoltunk arra, hogy csak koporsójában látjuk újra. Ennek még csak kísértő gondolatát is elűzte volna tőlünk 38 éves fiatal kora, betegállapotában is tapasztalt életkedve és élni akarása. A végtelen bölcs Isten azonban máskép látta jónak: a földi életből magához szólította. Utolsó akarata az volt, hogy szülőföldjén, Egerben, anyai nagyapjával, az intézet egykori neves tanárával, Szabó Ignáccal, egy temetőben várja a boldog feltámadást. Ezzel teljesült az a mi óhajunk is, hogy sírjánál a maga egészében megnyilvánulhasson a munkatársi szeretet és a tanítványi hála. Annak László Vince dr. r. tanár adott kifejezést meghatóan szép szavú, a szelídlelkű munkatársat, a jóságos tanárt és finom kezű festőművészt megelevenítő beszédében, emez a tanítványok buzgó énekének szárnyán szállt fel a Mindenhatóhoz. Az intézet ez évi történetébe szorosan beletartozik a megemlékezés egykori tanárának, majd 24 éven keresztül jeles igazgatójának, Kassuba Domokosnak, elhúnytáról. Értesítőnk vezető helyen állít neki emléket, itt csak a krónikás jegyzi fel, hogy intézetünk Istenben boldogult igazgatója azóta is, hogy az intézet és Eger város 15 évvel ezelőtt, 1917-ben, külön-külön ünnepélyen mély meghatottsággal búcsút vett tőle, mindig a miénk volt. Az volt nemcsak élő és fennmaradó alkotásaiban, nem is csak a mi szerető ragaszkodásunkban, de az ő hűséges érzése szerint is. Egernek s az egri gimnáziumnak ez a sírig ragaszkodó szeretete kifejezésre jutott a temetésén is, amely 1931. szept. 16-án Szentgotthárdon (Vas m.) ment végbe. Eger város koszorúját hűséges és szeretett tanítványa, Breznay Imre ny. tanítóképzőintézeti igazgató úr, az egri gimnáziumét az intézet igazgafója és Unger 3*
