Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1931

II.

TRÓJÁN ALFONZ

Ezt a nevet is immár sírkeresztre írta fel az isteni Gondviselés. S mikor most ezen a helyen emlékezni akarunk viselőjéről, arról a kedves, halk, meleg egyéniségről, akit ez a név jelentett nekünk, Pro- hászka Ottokár gondolataiban fogódik el lelkünk: „A kereszténység az örök valóság kapujánál embert dicsérni nem tud, hanem leborul, imádkozik, könyörög és segítséget kér. Bármilyen glóriás fényben ragyogjon is előttünk egy ember, megcsuklik a térdünk s azt mondjuk: Uram, irgalmazz! Mint igaz katolikus keresztényeknek most is így kell éreznünk. Az Örök Bíró előtt való megjelenésnél a mi beszédünk csak nagy csend, amelyről a Szentírás mondja: Sileat in facie Domini omnis terra, hallgasson az egész világ, mikor az Űr elé lép“.

De hát dícséref-e, ha elmondjuk, mi mindent vesztettünk? Dícsé- ret-e, ha a jóságos Isten kifürkészhetetlen akaratán megnyugodott, de mégis fájó panasz-szó elősorolja, mi mindent temetett el abba a sírba, amelyre Tróján Alfonz nevét írták fel!?

Mert, íme: Egy még alig felrakott, alig otthonossá melegedett családi szentély támasztó oszlopa kidőlt. Egy meleg emberszív szeretetet dobogni örökre megszűnt. Egy gazdagígéretű s idealizmustól vezetett művészkézből az ecset kihullott. Egy nemes, finom, úri lélek ebből a durva földi tülekedésből, ahol ilyen jó emberek az életet könnyebbé tenni segíthetnének, visszahívhatatlanul elröppent. Egy szorgalmas, lelkiismeretes munkatárs örökre kivált közülünk. Egy kedves jóbarát végleges búcsút vett tőlünk. Egy tanítványait megértő s gyengéden szerető, derék nevelő és tanár — nevelő s tanító munkája legjavakorában — megtartotta utolsó óráját. Egy munkás férfiélet a férfikor legszebb idejében derékba tört...

Aki a családi tűzhelyek áldott, életrügyfakasztó melegének rajongója ; aki a művészet-oltárán-áldozást eszmei emelkedettség szempontjából tudja tekinteni; aki a minmagunk szebb jövőjét féltő aggodalommal tud legalább valamelyes megbecsülést juttatni a nevelő-