Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1930

%

elnöke, az egri róm. kát iskolaszék világi elnöke, az Egri Nyomda Részvénytársaság elnöke, az Egri Takarékpénztár Részvénytársaság volt jogtanácsosa és ami minket és most leginkább érdekel — a Ciszterci Diákszövetség egri osztályának is elnöke egyszersmind.

Amint megtiszteltetés volt reám, a sokkal fiatalabb és érdemetlen emberre, hogy a megboldogult értékes barátságával ajándékozott meg: épen olyan megtiszteltetés reám az is, hogy Osztályunk vezetősége a róla szóló megemlékezéssel megbízott. Könnyű e feladat, mivel — a „de mortuis nil, nisi bene“ elvét nem tekintve is — csak szépet és jót tudok mondani elhúnyt elnökünkről; de mégis nehéz azért, mivel vajmi kevés újat mondhatok róla — tehát érdeklődésre, vagy épen érdeklődés-keltésre nem számíthatok. Nehéz ez a megbízatásom azért is, mert — az emberek hajlamosak lévén a gyanúsításra — könnyen vádolhatnak meg avval, hogy panegirist mondok. S e tekintetben csak az a megnyugtató reám nézve, hogy az elhúnytnak se magas állása, se hatalma, se vagyona nem volt: tehát semmi okom és célom nem lehet az ő magasztalásával, érdemén felüli értékelésével. Épen ez okból mindenki tiszta igazságnak veheti azt, amit mondani fogok . . .

Az emberi lélek főiránya, más szóval jelleme, számtalan összetevőnek eredője. Legelső sorban persze a születés révén Istentől nyert képességek és lelki tulajdonságok jönnek számításba, amelyeket a régi klasszikusok szállóigéje ebben a mondásban foglalt törvénybe: „Naturam expellas furca, fámén usque recurret.“ A mai lélektan és a pedagógia már nem írja alá teljes egészében ezt a mondást, legfeljebb a testi alkotásra, vérmérsékletre fogadja el. Határozottan állítja azonban azt, hogy legfőképen a nevelés által leszünk olyanokká, aminők vagyunk. A nevelésben pedig a családé az elsőség úgy időrendben, mint az alapvető lelki tulajdonságok tekintetében. Amidőn tehát Babocsay Sándorról beszélek, ennek hatásáról kell szólnom először. Isten kegyelméből olyan szülők mellett, olyan családi körben töltötte gyermek-éveit, hogy ott csak szépet, csak jót, csak nemeset láthatott és hallhatott. Az első nevelési hatóerők tehát a lehető legkedvezőbbek voltak arra, hogy minden tekintetben kifogástalan jellemmé fejlődjék.

Mint fiz éves gyermek, nagy szerencséjére, a mi Alma Materünk vezetése alá kerül s itt, ennek védelme, irányítása mellett serdül ifjúvá. Intézetünk tehát épen abban a korban van reá a legkedvezőbb és legnemesebb irányító hatással, amikor a lélek legfogékonyabb minden külső befolyásra, amikor tehát olyanná alakul, aminővé a nevelés óhajtja. És itt sem csalódtak benne. Nemcsak mindenkor legelső, eminens volt osztályában, hanem az életben is mindig a legelsők között találjuk, ahol eszményi célokért, ideálokért, igazért, nemesért, szépért, jóért kellett küzdenie. Egyszóval: mindazt, amit iskolánk, nevelő édesanyánk, elméletben adott neki, a legteljesebb mértékben

— 39 -