Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1930

37

kezeit Diákcsaládunk atyja, mindnyájunk példaképe a polgári erényekben is, az Alma Mater szeretetében is,

BABOCSÄY SÁNDOR

ÜGYVÉD, KOUMÁNYJ ŐTANÁCSOS, V. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

életének 85-ik, öregdiákságának 68-ik, diákszövetségi oszfályelnöksé- nek 8-ik esztendejében 1930. júl. 25-én csendesen elhunyt. Az Isten különös kegyelméből hosszúra nyúlt szép életének meghosszabbításáért évzáró Tedeumunkon azért is imádkoztunk, hogy az élet Ura az akkor már csendes kialvást sejtető életet hosszabbítsa még meg addig, míg a Veni Sancte az egész nagy családot újra összegyűjti. Az ő várt halálát egész diákcsaládunk élő szeretetének méltóságos megnyilatkozásával óhajtottuk felmagasztalni. A Mindenható azonban úgy akarta, hogy aki egész életében távol tartott magától minden díszt, fényt és pompát, azt sírjába is csak a bensőséges szeretet, a jóságból fakadó hála s a hűség kegyelete kísérje el. Ezen igaz érzéseinknek Lipcsey Péter dr. diákszövetségi alelnök, kormányfőtanácsos, kir. közjegyző mély megilletődéssel mondott gyászbeszédében adott kifejezést.

Istenben boldogult elnökünk erejének fogytán sok-sok közéleti tisztétől sorban visszavonult. Csak ezt az egyet, amelyre mindig legbüszkébb volt, farfoffa meg szíve utolsó dobbanásáig. Megtartotta, mert érezte, hogy végelgyöngült állapotában is hűséges szeretettel ragaszkodtak hozzá nagy családjának tagjai. Utoljára 1928. június 29-én elnökölt rendes közgyűlésünkön. Ez évi megnyitó beszédének is az az alapérzése, ami szívét egész életében dobogtatta s amivel minden öregdiák között legjobban jeleskedett.

„Most tizenharmadik lustruma, vagyis 65-ik esztendeje annak — úgymond —, hogy ebben a mindig szeretettel említett épületben, a mélyen tisztelt Ciszterci Rend vezetése alatt álló egri főgimnáziumban, az érettségi vizsgálatot letettem. És pedig örök büszkeségemre eximio modo maturus kalkulussal, mert akkor latin nyelven adták az érdemjegyeket.

Ez a tizenhárom szellemi útjelző felkelti bennem a hála érzését a Ciszterci Rend iránt.

Nemcsak azért (és ezt inkább fiatal diáktársaimnak mondom, az öregek anélkül is hálásak), mert egy magyar filozófus szerint a hálához is ész kell. Az együgyűek és lelkiszegények nem szoktak hálásak lenni.

De nem is azért, mert egy filozófiai alapon nyugvó megállapítás szerint az örökösök a leltárba nem szokták felvenni a hálát.

Hanem igenis azért mélységes az én hálám a Ciszterci Rend iránt, mert ha valamire vittem volna is az életben, de hogy mindenesetre becsületes, tisztességes, munkás és vallásos ember lettem: azt javarészben mind a nyolc osztályt itt járt egri főgimnáziumnak köszönhetem.“