Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1930
28 6. Kirándulások. Most harminc esztendeje annak, hogy az intézet az első tanulmányi utazást rendezte, amikor még sem általános, sem kötelező nem volt az iskolában a kirándulás. Azóta minden évben alkalmat adott a tanári testület az ifjúságnak, hogy rövidebb, hosz- szabb, olykor nagyon is hosszú útra kelhessen, mert tudatában volt és van annak, hogy a komoly céllal kitűzött, tervszerűen előkészített és jól megrendezett kirándulás azonkívül, hogy a testnevelés ügyét szolgálja, a szorosan iskolai nevelés-oktatásnak is igen hasznos, igen eredményes kiegészítője. Az bizonyos, hogy a kirándulás míg egyfelől igen jó alkalom a gyermekiélek alaptulajdonságainak megismerésére, ami a nevelőre nem lehet közömbös; addig másfelől sokoldalú isme- retnyujtásával az elmegazdagodásnak praktikus iskolája. Először az elméleti ismereteket gyakorlati megvalósításokban láttatja s az elvon- takat konkretizálja; aztán olyan új életismereteket is nyújt, amelyeknek közlésére az iskolában hely és idő nem juthat. Vidékek és tájak szemlélete, ember- és népismeret szokásaiban, gazdasági vagy ipari tevékenykedésében s általában foglalkozásában; történelmi, művelődés- és művészettörténeti élmények stb. mind e sokoldalúan művelt léleknek tartalmi elemei, amelyeket befogadásra a jó és hasznos kirándulás szinte felkínál a tanulékony léleknek. Ezen sok hasznáért érté- kesítgettük a múltban s használjuk fel most is a kirándulásokat nevelőoktató céljainkra. — Az idén is elkészítettük a tervezetét, amelyből azonban csak a kisebbeket, az 1—2 órára terjedőket a helyi ipartelepekre és a város közvetlen határába, továbbá az egész napra terjedőket a Bükk- és Mátra hegységekbe valósítottuk meg egy-egy osztállyal. Ezek közül jelentősebbé vált a VI. osztálynak két napos kirándulása, amelynek útiránya Eger—Kálkápolna—Párád—Kékestető, Mátrafüred, Gyöngyös—Eger volt; szemlélődő pontjai pedig a recski ércbánya, Párád- fürdő, a parádi üveghuta, a Kékes-tető és Gyöngyös város. Ennek vezetője Mészáros Ervin r. tanár volt, a többieké az osztályfőnökök, de abban is, ezekben is résztvettek kísérő tanárok is, akik a tárgyuk körében hasznosítható tapasztalatokra irányították a tanulók figyelmét. A VI. osztály kirándulásának sikere érdekében Kopál Gyula fürdőigazgató, a gyermekeket megvendégelő Missura Zsigmond üveggyári igazgató és Török Miklós erdőfőmérnök urak buzgólkodtak és érdemelték ki a tanulók és az intézet háláját. Az u. n. tanulmányi utazást ez évben a Dunántúl északi részébe terveztük a három évvel ezelőtt kidolgozott tervszerű programm utolsó részeként. Ez azonban elegendő jelentkező hiányában megtartható nem volt s így jövőre maradt. Ez az első eset, hogy a jóelőre hirdetett felhívásnak eredménye nem volt. Most sem a kedven múlott, mert ez ma nagyobb, mint bármikor, hanem a rávaló költség hiányán. Sok a szegény diák, úgy hogy a kötelező osztálykirándulások is, ha vasúti költséget kívántak, csak inté-