Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1929

13

posterius“. (Piarista Diákszövetség: Életpályák. Mössmer: A kereskedelmi pálya.)

Való igaz, hogy a rendi Magyarországon magyar ember nem foglalkozott iparral vagy kereskedéssel, hanem azt jövevény idegenekkel végeztette, emezt meg átengedte a zsidóknak, akik jogtalan állapotukban üzérkedésen kívül alig is foglalkozhattak mással.

A rendiség megszűnésével érezhető ugyan valamelyes megmozdulás és lendület a honi ipar és kereskedelem terén, de, igazában véve, a sajátlagos közgazdasági viszonyok még ekkor sem kényszerítették a magyar embert ezen épen nem értékelt és nem népszerű foglalkozásokra. Valósággal gyarmati függésben tartott országunkban t. i. bőségben voltak az elég jutányos iparcikkek. Ausztria a tőlünk poíompénzen összevásárolt s feldolgozott nyerstermékeket, mint saját gyártmányait, külföldi versenytől mentesen bőségben hozta vissza hazánk agrárnak maradt területére. Szekfű Gyula nagy igazán rajzolja meg e kor képét. „Ipar, kereskedelem, közlekedés — úgymond — nem nálunk, Ausztriában indult meg, hol annak előfeltételei Mária Terézia, sőt elődje, VI. Károly óta megvoltak. Mikor aztán a privilégiumok korlátái 48-ban nálunk is lehullottak, az abszolút kormánynak nem állott érdekében Magyarországot gyarmati helyzetéből kiszabadítani, s ezzel az osztrák kapitalizmus életét megnyomorítani . . . Bajunk százados hátramaradás eredménye lévén, rajta törvényekkel, vámvonalakkal nem lehetett segíteni“.

„Hirtelen változást csak az a körülmény eszközölhetett volna, ha az addig harcos és jogász nemzet egyszerre, máról holnapra, kereskedelmi és ipari tehetségnek bizonyul. Ez azonban nem történt meg. ellenkezőleg, gazdasági életünk lassú bonfakozásának egyik oka az, hogy a magyarság ez új korszakban is húzódozott e pályáktól. Az alacsony műveltségű osztályokat, a paraszti tömegeket nem érheti itt szemrehányás, őket eléggé elfoglalta a szabadbirtok, az újonnan megnyílt önálló agrárpálya, de a kiváltságos osztályok nem menthetők fel bizonyos felelősség alól ... A korábbi közbirtokosok és középnemesek tekintélyes hányada volt kénytelen jobbágyfelszabadítás és abszolutizmus nyomása miatt házi tűzhelyét elhagyni, új exisztenciát keresni. Csekély éleslátással megtalálhatta volna ezt, ha a mindjobban győzedelmeskedő kapitalizmus szekerébe kapaszkodik, ha földesuraság helyett ipari és kereskedelmi pályára megy. így a föld terményei a magyar földművelőtől magyar kezeken át, magyar közvetítéssel jutottak volna el a hazai vagy külföldi fogyasztóhoz. Sajnos, az ősi szenvedélyek nem engedték ezt. A volt privilegizált osztályok görcsösen ragaszkodtak az „úri“ pályákhoz s inkább végkép leszállotíak, fokról-fokra csúszva a társadalmi létrán, semhogy hirtelen kiragadják magukat megszokott körükből és az ipari produkció vagy kereskedelem szol-