Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1928

13 KOVÁCH DEMJÉN 1859—1929. Többet, mint tanártársunkat, szerzetestestvérünket gyászoljuk benne. Elvesztésével érezzük, hogy az a testvériség, mely a szer- zefestanárokaí egybefűzi, nemcsak azokra áldás, kiket az egy cél felé, egy úton, egy akarattal és közös szeretettel vezetnek, de áldás elsősorban magukra a vezetőkre, a szerzetestanárokra. Mint élő példa hirdette nekünk, hogy a szeretet elvetett magjáért, még ha egy-két mag az útfélre esik is, előbb-uíóbb szeretetet és megbecsülést kell aratni. Évtizedeket töltött a katedrán s mégis nem a fáradtság, a lélek törődöttsége vagy fásultsága volt, ami az iskolától elválasztotta. A megérdemlett nyugalmat csak a betegség tudta rákényszeríteni. Az iskolától való megválás lelkének nagy fájdalma volt, de mégis szelíd derűjével mindig fel tudta üdíteni azokat, kik az iskola munkáját immár nélküle folytatták. Ez a példa lelkesítő volt. Lehet úgy szeretni az iskolát, hogy annak fáradságos munkája, sokszor szúró tövise is, mégis csak boldogságot, szelíd, csendes, megbékélt boldogságot fakaszt, így, mint élő példája a tanári hivatás megtestesítőjének, nyugalmi évei­vel sem kapcsolódott ki az intézet életéből. Közvetlen közelségét élete utolsó percéig éreztük, hiszen mindannyiunk jelenlétében adta vissza szép lelkét Teremíőjének. Az óra et labora kettős jelszavának megvalósításában az Úr a második alól őt már felmentette, de tudjuk és érezzük, hogy az elsővel mindig miénk marad. Kovách Demjén szigorú, képzett, jó tanár volt. Diákjai „öreg Kovách“-nak becézték, mert mindig magasan maguk fölött érez­ték az önzetlen szeretetben, nyugodtságban s kiforrott élefbölcse- ségben. A kisdiák képzeletében élő legendás távcső, mellyel min­dent látott, nem volt más, mint az az aggódó, szinte atyai szeretete, mellyel lépésről lépésre kísérte tanítványait, nemcsak a tanulásban töltött órák, de a játék, szórakozás és kirándulások idején is. Nem hagyott szó nélkül semmi apró hibát vagy fogyatkozást sem, de min­denre az okos, tapasztalt tanár megértésével tett megjegyzést. Tanít­ványai, mint élete mutatta, úgy érezték, hogy az a pár jóságos szem mindig feléjük van irányozva, nemcsak míg az iskola küszöbét tapos­sák, de kint az életben is. Ezért keresték fel szívesen később is, mikor az iskola terheinél már sokkal súlyosabb terheket viseltek, ezért jöt­tek a szerétéiért viszontszeretettel megfizetni.

Next

/
Thumbnails
Contents