Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1927
13 názási kötelezettség alól egészen érthetetlen, több esetben legfeljebb a szülők ok nélkül való aggodalmaskodásával vagy a különben sport- kedvelő tanulóknak az inkább munkajellegű rendszeres testgyakorlástól való húzódozásával magyarázható. Emezek, a felmentettek nagy száma pedig immár okot ad arra, hogy a mentesítésnek legtöbb esetben alapjául szolgáló szívbaj keletkezése körül komolyan vizsgálódjunk. Csak természetes, hogy az intézet minden alkalmat megragadott arra is, hogy az egészségápolás szükségességéről, az alkohol és nikotin káros hatásairól s az ezek ellen való küzdelem jelentőségéről tiszta tudatosságot keltsen a tanulókban. Nemcsak a valláserkölcsi, természetrajzi, egészségtani és testnevelési órák szolgáltattak alkalmakat az egészség- ügyi kérdések tárgyalására, de a többi tárgy tanárai is találtak eszmekapcsolatokat s erre való tekintetből is válogatták meg az olvasmányokat és az írásbeli dolgozatok anyagát. 6. Kirándulások. A testnevelés ügyét is szolgáló kirándulások az őszi és tavaszi alkalmas időkben ez évben sem maradtak el. Ezek első sorban a földrajzi, természetrajzi és fizikai tanításoknak gyakor- latiabbakká tételére céloztak, de a többi tanulmányok megvilágítására is szolgáltak. Mindezek kisebbek voltak s térre a várost környező halmokon és hegyeken, illetőleg a helyi ipartelepeken, időre nézve pedig rendszerint 1—2 órán, vagy egy-egy délutánon túl nem terjedtek. A művészi nevelés céljára a helyi műemlékekhez és a képkiállításokra vezettük el gyermekeinket. — Nagyobb tanulmányi kirándulásra, melynek rendezője Boksa Kristóf r. tanár, kísérői pedig Varga Bennó és Pataki Vidor dr. r. tanárok voltak, Esztergomba küldtük el tanítványainkat. A kirándulásban 60 tanuló vett részt és 3 napig (okt. 22—24.) tartott. Útközben Budapest nevezetességeinek megtekintése, Esztergomban pedig a főszékesegyház, a Bakacs-kápolna, Szent István első vértanú kápolnája, a kincstár, az érseki képtár, a könyvtár és a Szent Benedek-rend esztergomi társházának az egész kirándulás körül tanúsított támogató érdeklődése érzésben és tudásban egyaránt gazdagította a kiránduló csapatot. 7. Vallás-erkölcsi és hazafias nevelés. Az intézet ezirányú nevelésének alapelveif a ciszterci középiskolák részére ez évben kiadott új Fegyelmi Szabályok két első pontjából mindenki világosan megismerheti. Ezek szerint: „1. Megemlékezvén róla, hogy a bölcseség kezdete az Úr félelme, az élet minden viszonylatában eleven öntudatossággal gondoljon a mindenható Istenre, akinek életét, képességeit köszönheti, akinek fenntartó és segítő ereje nélkül egyetlen lépést sem tehet az élet útjain; akinek minden gondolatáról, érzéséről és cselekedetéről számadással tartozik. Becsülje meg önmagában az istengyermeki méltóságot s ke