Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1926
8 Az elnöki emelvényen Werner Adolf dr. zirci apátúr, fővédnök körül Babocsay Sándor kormányfőtanácsos, elnök, Lipcsey Péter dr. kormányfőtanácsos, kir. közjegyző, alelnök, Kiirti Menyhért dr. intézeti igazgató, ügyv. alelnök, Breznay Imre tanitóképzőint. igazgató, főtitkár s Böck Sándor titkár foglaltak helyet. A Magyar Hiszekegy eléneklése után Babocsay Sándor elnök, aki nyoclvanegy esztendővel a vállán a Diákszövetség ügyét friss erővel, diáktársi meleg szeretettel s nagy buzgalommal vezeti, a következő beszéddel nyitotta meg a díszgyűlést: Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Kedves öreg és fiatal Diáktársaim! Azt tartom, hogy a Diákszövetség osztályelnökének nem arra kell törekednie, hogy valamelyes fenkölt, magas szárnyalású megnyitó beszédet mondjon, még ha tudna is, ami pedig épen nem bizonyos. Hanem a mai napon, remek jelvényünk, tiszteletet parancsoló zászlónk felszentelésének ünnepén, arra kell törekednie, hogy a diáktársi összetartás, szeretet, barátság és az életben egymás kölcsönös támogatására diáktársai figyelmét felhívja. Ezekből az eszmékből most csak egyet emelek ki: a támogatást. Erre nekünk a közelmúltból kedves példánk is van. Dr. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter úr néhány hónappal ezelőtt képviselőjelöltünk és csakhamar diadalmasan megválasztott képviselőnk volt. Ő programmbeszédében, bennünket kellemesen érintve, a ciszterci Rendről elismerően, nagyrabecsüléssel, szeretettel nyilatkozott és magát büszkén vallotta ciszterci diáknak. Ezt az eszmét a választási harc alatt én is kiaknáztam és annyi bizonyos, hogy őt — Európa egyik legnagyobb kultúrférfiát — a jelzett okból annál nagyobb lelkesedéssel támogattuk. Ha tehát, bár csak ideális téren, ennek az ideális támogatásnak még egy miniszter is némi hasznát vette, annál inkább nyílik nekünk alkalom arra, hogy kisebbsorsú diáktársainkat az életben hellyel-közzel szívesen támogassuk. De csak jogos támogatást értek; mert mi nem akarunk kaszt- és osztályrendszert alapítani és a méltatlanokat is derűre-borúra támogatni. Itt emelem ki, hogy a kedves emlékű diáktársi viszony leginkább a gimnáziumhoz fűződik. Az elemi iskolás kis fiúkban ez az érzés még nincs kifejlődve. Nekik más hajlamaik vannak. Gárdonyi Géza a világháború alatt az emberiség háborúskodását röviden, de velősen így fejti meg: az emberiség még mindig gyermekkorát éli, már pedig ki látott még gyermekcsapatot, amely nem verekednék. így van. Irodám ablakából többször látom, hogy mikor a 200—300 normalista kis fiú a Líceum kapuján mint fékezhetetlen csikóménes kirohan, mihelyt az utcára jutnak, azonnal, ha nem is veszedelmes, de tisztességes parázs verekedésbe kezdenek. Az egyetemi hallgatóknál ez a diáktársi érzés már kezd elgyengülni,
