Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1916
Tartalomjegyzék
8 éves volt, amikor szülei Székesfehérvárra költöztek, ahol atyja börtön- felügyelő lett. Jenő második gyermeke volt szüleinek, akiket Isten öt fiú- és négy leánygyermekkel áldott meg. Az édes apa szinte a szigorúságig menő komolyságából s az édes anya gyengéd szeretetéból tevődött össze az a példás nevelői rendszer, amelynek üdvös eredményei később minden gyermeken, de főleg Jenőn oly szembetűnőek voltak. A rendkívül eleveneszü kis fiút már ötéves korában beíratták a székesfehérvári városi elemi iskolába. Itt a legelső tanuló mindig s kilenc éves korában már a ciszterciek székesfehérvári főgimnáziumának tanulója. A papi pálya kezdettől fogva vonzotta. Mint elemista a szemináriumi és a Ferenc József-nónevelóintézeti kápolna legbuzgóbb ministrálója volt; mindazonáltal nem a lelkipásztorkodásra, hanem a pap-tanári hivatásra érzett nagyobb hajlamot. Ez a hajlam oly erőssé lett benne, hogy már 15 éves korában, a VI. osztály elvégzése után, jelentkezik Zirczen s a ciszterci rend noviciusai közé véteti föl magát. 1889. aug. 29-én ölti magára a zirczi noviciusok fehér ruháját. A beöltözés alkalmával a Benjamin nevet kapta; állítólag azért, mert tizenkettedmagával lépett a rendbe s ő volt a legfiatalabb. A novi- ciusi éven kívül még egy esztendőt töltött Zirczen, mert a gimnázium VII. osztályát is, mint magántanuló, Zirczen végezte s a székes- fehérvári főgimnáziumban tett nyilvános vizsgálatot. A VIII. osztályt Egerben járta. Ugyanitt tette le az érettségi vizsgát is jeles eredménnyel 1892-ben. E három év alatt kialakult előtte a szerzetes pap-tanári hivatás felelőssége; idealizmust és egész életen át tartó lemondást, szakadatlan munkát és önfeláldozást parancsoló mivolta; de érezte a krisztusi hívó szót; nevelőinek példája is erősen megragadta lelkét; tudta továbbá, hogy szüleinek is boldogsága, hiszen legidősebb fiukat elvesztvén, annyi szeretettel ölelték körül valahányszor a nagy vakáció folyamán a szülői házba tért, — most már nem Székesfehérvárra, hanem Komáromba, ahova atyját 1891-ben áthelyezték. 1892. őszén a ciszterci rend budapesti hittudományi és tanárképző-intézetének lesz hallgatója. Otthon, a theologiai főiskolán, a papi pályára készül elő; az egyetemen pedig latin nyelvi és történelmi tudományokkal foglalkozik. Szorgalmának és tehetségének beszédes tanúbizonysága, hogy 1896. májusában, alig 22 éves korában, már a bölcsészet doktorává avatják a budapesti tud. egyetemen, miután szigorlatait sikerrel kiállotta s A magyarországi Jobbágy állapota Róbert Károlytól 1514-ig c. doktori értekezésével jövő irodalmi működésének irányát is megjelölte. Ugyanezen év augusztus 3-án ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tett Zirczen s nehány héttel később, augusztus 28-án, áldozópappá szentelték. 1896. szeptemberében kezdi meg tanári pályáját a ciszterci rend