Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1915
Tartalomjegyzék
6 élén Madarászt nem láttuk volna. Lelkes munkatársául szegődik annak a kis gárdának, mely az ifjúsági színielőadásokat újra megteremti s virágzásra indítja. Vezetője és irányítója annak a műkedvelő társaságnak, mely művészi játékaival annyiszor szórakoztatta s különféle nemes célokra annyiszor megadóztatta a művészi szép iránt lelkesülő s a nemes célokra áldozatos közönséget. Munkás tagja az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület-nek s ezzel is fő ápolója annak a baráti és testvéri viszonynak, mely egymás munkájának kölcsönös megbecsülésében nyilvánul. Szónok kellett valamely egyházi vagy hazafias ünnepélyre, elhunyt nagyjaink érdemeit kellett méltatni, ünnepi megnyitóra volt szükség valami jótékonycélú mulatsághoz: Madarász szives készséggel vállalkozott mindenre. Épen mert ily széleskörű munkát végzett iskolánk és a társadalom életében: ki tudja, mikor akad megint oly tehetség, aki helyét méltón képes lesz betölteni. De nemcsak a mi szőkébb körünkre veszteség az ő halála, vesztesége az egész magyar tudományos világnak, mindazoknak, kik meleg érdeklődéssel ■ kisérik nemzeti irodalmunk újabb problémáit. Mert Madarász a szépirodalomnak s a tudomáuyos irodalomnak egyaránt derék munkása volt. Munkái nem töltenek meg ugyan köteteket, mégis számottévők maradnak a jelen kor irodalmának történetében. Tolla könnyen fogott és mélyen szántott. Kisebb esztétikai és irodalmi problémák kifejtésére volt is elegendő munkakedve, de a hosszabb ideig tartó búvárkodásban megakadályozta örökké mozgékony természete. Szépirodalmi munkásságának legbecsesebb emléke a Hajótörés című három felvonásos színműve: az aposztata pap tragédiája. Hivő lélek, érző és megértő szív munkája, de hiába keresett benne megnyugtató megoldást arra a témára, melyre maga az élet sem adott és nem fog adni soha. Tudományos munkássága két irányú. Irodalmunk megujúlá- sának még mindig elég homályos korára igyekezett több dolgozatával fényt deríteni, másrészt pedig az új és legújabb irodalom forrongó kérdéseire hívta fel a nagy közönség figyelmét azáltal, hogy kedves íróinak arcképét mutatta be neki s az irányokat fejtegette, melyen a mai modern irodalom, különösen a drámaírás halad. Új világot vetett Verseghy Ferenc alakjára és munkásságára, midőn életének több homályos pontját megfejtette és kézirati hagyatékát közreadta. Megvédte Pyrker érseket Bajzának s korának vádjától, hogy vétett a magyarság ellen, mert született magyar létére német költő volt. De még nagyobb érdemeket szerzett azokkal az éles szemre és kitűnő kritikai érzékre valló dolgozataival, melyeket Herczeg Ferencről, Sipuluszról, Gárdonyiról s a modern drámákról írt. Azokat a kapcsokat kereste e műveiben, melyek a jelen irodalmát a múlt hagyományaihoz kötik. Célja volt: elemezni a jelent a múlt világánál, kiválogatni a jelen irodalmából az igaz gyöngyöket s hozzáfűzni a múlt kincseihez; megbélye