Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1915

Tartalomjegyzék

31

ben a. hazafi érzés szent tüzet s ma távol tőlünk részint a hadi mesterséget tanulják, részint már állják a fronton a hazát megváltó tüzet : nemzeti érzésünk magas lendületével, faji büszkeségünk megerősödött öntudatával köszöntjük az 1916. év márciusát ! Köszöntjük az uj március idusát, melynek ünneplését nem a mi himnuszunk megszentelt akkordjai vezetik be, hanem az újra éledt turáni testvériség, a vérünk hullásával megpecsételt szövetség diadalmas melódiái, a török s a bolgár nemzet indulói nyitották meg. Midőn a Vitkovics-ön- képzőkör s a gimnázium ifjúsága nevében szives köszöntéssel üdvözlöm a hivó szavunkra idesereglett m. t. közönséget, legyen szabad néhány percre lefoglalni szives figyelmüket, hogy tolmácsa lehessek azon gondolatoknak, melyek az új idők márciusáról mindnyájunk szivéből ajkunkra kívánkoznak.

1848 március idusa az ifjú Magyarország születésnapja. Amikor elhangzott a sei kentő szózat: Talpra magyar! — felébredt a nemzet százados letargiájából, amelybe részint saját tehetetlensége, részint a sorsát kormányzó hatalom ravasz simogatásai és nyílt erőszakosságai sülyesztették. Fölébredt és körülnézett. És borzadva látta maga mögött a három százados múltat, melyben oly kevés volt az öröm s annyi tenger a keserűség! S elkezdte ifjú tűzzel lemosni a gyalázatot, mit a letűnt századok reákentek. Mint a pillangó leveti magáról a báb uudok vázát: lehányta a nemzet is a konzervatív elmaradottság ócska köntösét, és feszülő izmokkal lihegve törtetett előre az újonnan megnyitott utón, melynek végén ezeréves fennállásához méltó nemzeti önállóság csillaga derengett feléje.

De hirtelen lezuhant előtte a sorompó! Hiába igyekezett azt minden erejével, Európa-megcsodálta ősi vitézségével, vére hullásával félretaszítani: zárva maradt az út, — hosszú, lemondással és reménykedéssel tele húsz esztendőn keresztül De az ifjú nemzetet megedzették a szenvedések s Atheusként újabb erőt merített a földre bukásból.

S mikor kinyílt a sorompó, bár csak félig nyílt ki, bár meg kellett büszke fejét hajtania s csak meggörnyedt vállal tudta magát alatta keresztül törni, mindegy: átjutott s a régi tűzzel törtetett előre, hogy pótolja a nemzeti élet minden terén száz és száz évek pusztulásait, száz és száz évek mulasztásait. S a magyarok Istene lemosolygott küzd fiára az égből. Kitárta áldás osztó karjait és küldött a nemzetnekő államférfiakat, támasztott tudósokat és művészeket, új és új csillagok ragyogtak fel a politikai, társadalmi, gazdasági és tudományos élet egén s immár méltán vártuk az idők teljességét, mikor „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez !“

Az ifjú Magyarország fölött súlyos, nehéz munkában teltek az évek, az évtizedek, de ez az idő csak nem akart elkövetkezni. Mintha csak égig érő ércfalak álltak volna országunk határain : nem hallat-