Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912

Tartalomjegyzék

55 VI. Mária-kongregáció. A Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Mária-kongregáció, amely­nek tanuló-ifjúságunk lelkiéletére való jótékony hatását közelebbről tizenhat év óta észleljük, a lefolyt tanévben, működésének első meg­alakulásától, 1698-tól, számítva, századik évében, száznyolc ifjút vezetett az öntudatos Mária-tisztelet útján. Nem tévesztve szem elől, hogy egy intézet szervei csak akkor működhetnek eredményesen, ha működésök egybehangzó, belekapcsolódott az intézet munkakörébe és a Vitkovics- önképzőkörrel felváltva tartotta gyűléseit, arra törekedve, hogy míg ez az ifjú léleknek nemesítésén az igaz, szép és jó mélyebb megismer­tetésével fáradozik, ugyanennek az ifjú léleknek megmutassa az utat, melyen ez eszméket az erősítő isteni kegyelem segítségével gondolko­dásában, érzésében és cselekvésében lehetőleg megtestesítve ahhoz az eszményhez, melyet Máriában tisztelünk, mennél közelebb juthat. Éreztetni tehát hitünk szépségét, mely anyaszentegyházunknak egy Huysmant meghódított, a kongregáció tagjaival; öntudatossá, erőssé tenni bennök a kath. keresztény hitet s belőlök hitökhöz hű, nemesen gondolkodó bátor férfiakat nevelni, kik az életben a különféle érdekek összeütközésével is meg tudják tartani leikök egyensúlyát — ez volt célja a Mária-kongregációnak. Gyűléseit, melyek e cél szolgálatában álltak, kéthetenkint tartotta s belső életére vonatkozó ügyeit, külön gyűléseken, a tisztviselők testületé intézte el. A kongregációt, mely ez évre szeptember 29-én alakult meg, Farkas Alberik r. tanár vezette; tisztviselőinek testületé választás, illetőleg kinevezés útján, következőkép alakult meg: ifjúsági elnök: Koronczy Mikst VIII., ifj. alelnökök: Blaskó Róbert VIII., Reitmann István VII., titkár: Búzás Endre VIII., könyvtáros: Szabó Béla VII., jegyzők: Gyürky László VIII., Péczeli Imre VI., tanácsosok: Markus János VIII., Káló András VII., Grózer Dezső VI., Kapor Tibor V., Boti Lajos IV., kápolnaőr: Varga Bennó VII., felolvasók: Zemancsik Endre VII., Gorzó Andor VI., orgonista: Kalovits Ráfael VIII., ajtón­álló : Rusvay Kálmán VI. oszt. tanulók. Rendes és díszgyűléseit többször megtisztelték látogatásukkal az intézet igazgatója és tanárai. November 5-én Sz. Imre-ünnepélyt rendezett a kongregáció, melyen Dombi Márk dr. tanár mondotta áz ünnepi beszédet. A mély gondolatokkal telt szép beszéd nagy hatás-

Next

/
Thumbnails
Contents