Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912
Tartalomjegyzék
56 sal volt az előkelő közönségre és ifjúságra. Kongregációnk iránt való meleg érdeklődésének megjelenésével kifejezést adott ez alkalommal az egri főkáptalan több tagja, Hevesvármegye alispánja, Eger város polgármestere, a főreáliskola igazgatója stb. — Zártkörű ünnepe volt a kongregációnak Magyarok Nagyasszonya napján, okt. 13-án, midőn Szász Alfréd tanár mondotta az ünnepi beszédet. A dec. 8-án rendezett diszgyűlésen az intézet igazgatója figyelmeztette a kongreganistákat tett Ígéreteikre és buzdította őket, hogy a „Mater pulchrae dilecti- onis, timoris, agnitionis et sanctae spei“ szeretetében mindvégig kitartsanak. Dec. 20-án karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a kongregáció, melyen minden tagja valami kis emléket kapott a karácsonyfáról. Minthogy a kongregáció működéséről külön értesítő számol be, azért csak főbb vonásaiban vázolom egyéb munkáját. A misszió szakosztály a bélyeg- és staniol-gyűjtésen kívül, Vízi Miklós Vili. o. t. buzgó közreműködésével, vetítéses előadást tartott az afrikai és kínai missiókról. Az apologetikus tudás és hitbeli kérdések iránti érdeklődés ébrentartására kis könyvtárt szerzett a kongregáció, melyet a tagok buzgón használtak. A tagok is tartottak előadásokat, felolvasásokat s szavalatokkal és solo énekekkel is emelték gyűléseink díszét. A kongregáció tagfelvételi ünnepélyéről és életéről bővebben a Mária-kongregáció Értesítője címen megjelent kis füzet szól.