Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1911
Tartalomjegyzék
92 A Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Mária-Kon- gregáció a bíboros érsek-főpásztornak, Párvy Sándor dr. szepesi püspöknek s az intézet kegyurának, a zirczi apátnak, védelme és a főkáptalan pártfogása alatt újjáalakulása óta immár tizenhat éve teljesíti magasztos feladatát intézetünkben s a jelen tanévben 90 ifjút vezetett az öntudatos Mária-tisztelet útján. A kongregáció célja az volt, hogy tagjai, valláserkölcsi érziiletök ápolása közben, keresztény elveiknek megfelelő gyümölcsöket teremjenek az életben, akkor is, amikor már nem az iskolai fegyelem, hanem a meggyőződéses hit és erkölcs tarthatja meg őket az erkölcsi jó útján. E magasztos cél elérésére a kongregáció a Boldogságos Szüzet állította tagjai elé példaképül. Sürgette a kegyelem eszközeinek használatát: a szentségek buzgó vételét s az imádságot; megkövetelte a kötelességek odaadó teljesítését. Ezért több ízben rendezett vallásos ünnepségeket, gyűléseket, amelyekben imával, buzdító, oktató beszéddel, felolvasásokkal, énekkel, vallásos lelkesedést keltő fénnyel óhajtott a kegyelemnek biztos utat nyitni az ifjak fogékony leikébe. A kongregáció felkarolta a katholikus hitterjesztés ügyét is s a misszionáriusok önfeláldozó munkájához azzal járult hozzá, hogy Vízi Miklós VII. o. t., ifjúsági alelnök, vetített képekkel illusztrált előadásban ismertette a zambézi missziót s ez alkalommal 38 K 39 fillért gyűjtöttünk a hitterjesztők számára. A kongregációt Kovács P i u s dr. vallástanár vezette; tisztviselői a következők voltak: ifj. elnök: Melcher László VIII., ifj. alelnökök : Vizi Miklós VII., Polónyi Lajos VIII., titkár és tanácsos: Gajzágó Jenő VIII., kápolnaőr: Anczenberger Lukács VIII., jelöltek mestere: Blaskó Róbert VII., felolvasó: Reitmann István VI., lapkezelő: Sallay Béla V, orgonista: Ficzere László VIII. o. tanulók. 7. A tanulók erkölcsi és fegyelmi magaviseleté. Általánosságban véve a tanév egész folyamán nagyon megnyugtató volt e részt az intézet állapota. Aprós félrelépések és rendetlenkedések, melyek nem annyira a tudatos rosszakaratnak, hanem inkább a gyermekkorral járó könnyű- vérüségnek és meggondolatlanságnak meg, itt-ott, a házi környezet kedvezőtlen behatásának tudhatok be. mint rendesen, most sem maradtak ugyan el, sőt nem valószínűtlen, hogy ily nagyszámú és nagyon különféle házi viszonyok közt élő növendékségben akadhattak egyesek, kik a szigorúbb erkölcsiségnek egyátalán nem kedvező társadalmi élet, főképen pedig a napi sajtó azon tuluyomó részének befolyása következtében, mely erkölcsi nihilizmusában mindennemű tekintélynek lerontására, a keresztény erkölcsi érzéknek meg egyenest kiirtására törekszik s bizony sokszor a jobb családok asztalán is ott hever a serdülő gyermek előtt, a házi körben és, a házi felügyeletnek nem egy helyt elégtelen volta miatt, azon kívül is követhettek el fegyelmi vagy épen erkölcsi kihágást, melynek kitudása nem állt a tanári testületnek