Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1911

Tartalomjegyzék

106 befejezésül általánosságban kijelentve, hogy „az intézet anyagi álla­pota teljesen megnyugtató, s hogy a tanári testület a nevelési és a ta­nítási munkában változatlanul teljes odaadást és buzgóságot fejt ki." Az intézet kegyara, Békefi Rémig dr. zirczi apát úr ő méltósága, április hó 15 — 21. napjain vizsgálta meg, ezúttal első ízben, egri fő­gimnáziumát, meghallgatta a tanári testület összes tagjainak előadásait s miután a konveut és a főgimnázium külső és belső állapotát min­denre kiterjedő figyelemmel átvizsgálta, mindazon fontos ügyekről, melyek rendjét s különösen egri intézetét közelebbről érdeklik, a tanári testülettel közös értekezletet tartott. 13. Iskolai ünnepek. Rendes iskolai ünnepeinkhez, melyek elsejével, október 8-án, az aradi vértanúk, másodikával, november 19-én, Erzsébet királyasszonyunk, harmadikával és negyedikével pedig, március 15-én és április 11-én, az 184 8-iki nagy idők em­lékét ültük meg, két rendkívüli ünnep járult ez évben: az egyiket, melyet fentebb említettünk már, intézetünk volt jóságos kegyurának, Istenben boldogult Vajda Ödön zirczi apátnak, emlékére tartottuk, november 16-án; a másikon meg, április 21-én, egy hosszú életnek fe­jedelmi elismerésben részesült tisztes szolgálatát ünnepeltük. Hét hó­nappal előbb, szeptember 16-án, megérkezett ugyan már az igazgató­sághoz a hivatalos értesítés, hogy „Hevesvármegye főispánjának a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr útján tett előterjesztésére Ö császári és apostoli kir. Felsége 1911. augusztus 23-án kelt leg­felsőbb elhatározásával Gyalogay Ferencnek, az egri katholikus főgimnázium pedellusának, negyven évi buzgó szolgálata elismeréséül az ezüst érdemkeresztet legkegyelmesebbeu adományozni méltóztatott“, s hogy a kitüntetett férfiú az érdemkereszttel megfelelő ünnepség kere­tében díszítendő fel; rendünk és intézetünk azonban akkor még gyász­ban volt, gyászolta két hónappal az előtt elhúnyt atyját és kegyurát, ünnepet tehát, az örvendetes királyi kitüntetéshez illőt, akkortájt nem lehetett tartanunk, november 21-ike után pedig, mikor ugyanaz a királyi kegyelem az elhúnyt helyett Békefi Rémig dr. budapesti kir. tudományegyetemi tanárban új atyát adott a ciszterci rendnek és kegy­urat intézetünknek, az ő óhajtására halasztódott el első hivatalos lá­togatásáig ez ünnepünk. Az volt t. i. az óhajtása, hogy Gyalogay Ferencnek, akit harminchét évvel ezelőtt, még mint a ciszterci rend növendéke és az egri főgimnázium tanulója ismert meg s köte­lességeinek példaszerűen pontos és lelkiismeretes teljesítéséért már akkor tisztelt és becsült, most, mikor ugyanazon kötelességeinek negyven esztendőn át ugyanoly példaszerűen pontos és lelkiismeretes teljesítéséért elismerésével apostoli királyunk Ö Felsége is kitüntette, e legmagasabb elismerés jelét, már mint a ciszterci rend apátja és az egri főgimnázium kegyura, ő maga tűzze fel mellére. Egri intézetének

Next

/
Thumbnails
Contents