Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1910
Tartalomjegyzék
6 alkalmat adni a művelt közönségnek az intézettel való érintkezésére. Ilyenekül kínálkoztak az évzáró vizsgálatok után a katonazenével tartott dísztornázás, évközben pedig az ifjúság ének- és zenekarának hangversenyei s az önképzőkörnek díszgyűlése. Ezekhez a szórakoztató előadásokhoz rendszerint egy felolvasást, vagy szabadelőadást csatoltak, amelyeken a tudomány haladásáról, az eszmék forrongásáról, a nevelés legaktuálisabb problémáiról tájékoztatták a közönséget. 1889-ben azután a rendszeres előadások tartását újból felelevenítették. Az előadások felújítására alkalmul szolgált Weidl Gyula cs. és kir. alezredes, Berkó Aladár kir. ügyész, dr. Tróján orvos, Hirsch Hugó, Cochola Ferenc zenetanárok kamarazene-társaságának ajánlata. Ok, a közönség sokszor sürgetett kérésére, örömest vállalkoztak, hogy a főgimnáziumnak kitűnő akusztikája miatt zenei előadásokra kiválóan alkalmas tornatermében a tanári testülettel együtt ádvent és nagyböjt idején „kamarazene- és felolvasó“-estélyeket tartanak. 1889. november 30-án volt az első kamarazene- és felolvasó-estély, mely, mint a többi is, két klasszikus zeneszámból s közben egy felolvasásból vagy érdekes, újabb kísérletekkel egybekötött természettani előadásból állott. A közönség állandó érdeklődése mellett 1889-től 1894-ig a következő előadásokat tartották: 1889. november 30-áu Szvorényi József: A kereszt- és vezetéknevek történetéből, dec. 14-én Szerencse Menyhért: A nők Homerosnál, 1890. január 4-én Ledniczky Ipoly; A korábbi századok öltözködési divata, március 1-én Ignics Boldizsár: Természettani szabadelőadást tartott, 1891. márc. 5-én Szvorényi József: A szenvedélyek fiziognómiája, márc. 18 án Maczki Valér dr.: Valami a magyar lira jellegéről, dec. 2-áu Szvorényi József: Szemlélődések az álmok világában, dec. 30-án Ignics Boldizsár: A naprendszerről (vetített csillagképekkel), 1893. febr. 10. Kassuba Domokos: A műélvezet némely feltételeiről, febr. 23. Saad Henrik: Vázlatok görögországi utamból, ápril. 24-én Maczki Valér dr.: Adalék a magyar irodalomtörténet elméletéhez, 1904. dec. 7. Horváth Cyrill dr.: A nő az Ember tragédiájában, dec. 13. Weber Márton: Az elektromos világítás ismertetése. Az érdeklődő közönség nagyon megkedvelte ezeket az estéket s szívesen fizette az 1 koronányi belépődíjat a kínálkozó finomabb élvezetekért. A tanári kar pedig bőséges kárpótlást talált fáradságáért a közönség érdeklődésében. A reá következő években azonban a millenáris iskolai ünnepségek, a gimnázium szűk, régies épülete újraépítésének elodázhatatlan kérdése annyira lefoglalták a tanári kar idejét, hogy a tanári karnak is mindenkor annyira kedves előadásokat egy időre ismét abban kellett hagyni. Csak midőn iskolánk mostani, díszes, tágas épülete elkészült, akkor lehetett ismét azon szépsikerü előadások folytatására gondolni.