Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1910
Tartalomjegyzék
7 Az 1900—1901-ik év folyamán elkészült az uj iskola. Az 1901— 1902-ik iskolaév már ebben, a tanítás céljainak minden tekintetben megfelelő uj iskolában nyílt meg. A díszes, tágas előadótermek szinte kínálkoztak arra, hogy ajtóik ne csak a tanuló ifjúság, hanem a tanulni vágyó nagyközönség számára is feltáruljanak. A tanári kar régi óhajának, hogy a régi, jóhirü kamarazene-estélyek folytatásaképen a müveit közönség számára előadásokat rendezzen, semmi sem állott útjában. A tanári kar ifjabb tagjai lelkesedésükkel, az idősebbek pedig tapasztalataikkal segítették elő emez óhaj megvalósítását. Okulva az előbbi kísérletek sikertelenségén, nem az alsóbb néposztályok oktatására, hanem az intelligens osztályok ismeretének ébrentartására és kiegészítésére vállalkoztak. Egyrészt a struggle for life, a bonyolult társadalmi kötelezettségek, a folyton gyengülő emberi szervezet hygienikus ápolása annyira lefoglalják még a műveltebb osztályok idejét is, hogy csak igen kevés marad a lélek nemesebb ambícióinak kielégítésére. Másrészt a tudományok rohamos haladása, a művészet s technika csodás alkotásai, az eszmék szakadatlan forrongása a hasznos tudnivalók oly sokaságát teremtik meg, hogy azok tömkelegében sok időt követelő bemélyedés nélkül, biztos útmutató híjján eligazodni nem lehet. Ebben akart intézetünk Eger város közönségének segítségére sietni, midőn 1901-ben az ismeretterjesztő előadások sorozatát megnyitotta. Az a cél lebegett szemeink előtt, hogy évenkint 8—10, egy-egy órára szabott előadásban, rövid, könnyen áttekinthető formában a régibb és újabb irodalom legszebb alkotásait, hazánk s a világ történetének régi s legújabb korszakait, a képzőművészetek legremekebb alkotásainak reprodukcióit, a zene legklasszikusabb alkotásait, a természettudományok s a modern technika csodálni való alkotásait bemutassuk. Egy-egy tudományág egész körét felölelő ciklusos előadások helyett az irodalom, művészet s á gyakorlati tudományok különböző ágazataiból vett, egymást kiegészítő szabad előadások tartásával óhajtottuk a közönséget a tudományok haladása felől tájékozni. Az első ismeretterjesztő előadás 1901. december 8-án volt. Erre előadóúl a tanári kar akkori szeniorát, Maczki Valért dr-1, kértük fel. Abban a hitben voltunk, hogy az ő tudásának s kiváló előadóképességének a híre elegendő biztosíték lesz arra, hogy már az első alkalommal egészen megteljen a természettani előadóterem. Ebben a számításunkban némileg csalatkoztunk. A nagyközönség, mint általában minden új dolgot, bizonyos tartózkodással fogadta felhívásunkat. A kibocsátott 150 teljesen ingyenes jegyből az első előadásra csak 70 kelt el. Az előadás megkezdése előtt igazgatónk még egyszer világosan kidomborította vállalkozásunk célját s azután átadta a szót Maczki