Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
36 végeznie az iskolának. Az egyik formai, korrigáló, a másik tartalmi, fokozatosan bővítő. Valamelyes szókincse a legutolsó falusi gyermeknek is van; de mert az ezekből alakuló nyelv, mint a provincializmus egyik hajtása, nemcsak kiejtés tekintetében, de kifejezéseiben és sokszor szerkezetében is eltér a már kiegyenült köznyelvtől, még inkább az irodalmitól, a tanítónak első munkája az lesz, hogy a gyermeket ezen iskolán kívül elsajátított nyelvjárásszerü beszédről le- és a müveit köznyelvre szoktassa. Erre általában megvan a készség falusi tanítóinkban, sőt egyikben-másikban a kellőnél is nagyobb. Legyen rajta a szemünk, hogy a gyomokkal együtt a virágokat ki ne tépjük! S azt is jól jegyezzük meg, hogy a beszéd más szóban és más írásban. Azért azt az újabban lábrakapott szokást, hogy a falusi gyerek a szavakat a származás és összetétel szerint ejti ki (ad-ja, barát-ság stb.), még ha a helyesírás kedvéért szoktatta is rá a tanító a gyereket, kárhoztatnunk kell. Ezzel a kiigazító, eltéréseket kiegyenlítő munkával egyidejűleg s egyazon alapon, az élőbeszéd és olvasmány alapján, folyik a másik, a nyelvbővítő, a szókincs-gyarapító; még pedig nem külön tárgyként, hanem mint az egész tanításnak egyik mozzanata. Minden szó, amit a tanító kiejt és szükség esetén meg is magyaráz — azt persze feltételezzük, hogy helyesen, szabatosan és magyarosan ejti ki — s minden szó vagy kifejezés, melyet a gyerek kellő megértéssel és megértetéssel olvas, az anyagi haszon mellett ezt a fontos alaki hasznot is eredményezni fogja. Csak az a fődolog, hogy ezt ne a véletlentől várjuk, hanem tervszerű munkával biztosítsuk. — Magában az eljárásban két szempontnak kell érvényesülnie. Az egyik az, hogy tanításunk fokozatosan haladó legyen, a másik pedig, hogy tanításunk ne legyen pusztán szavak tanítása tárgy és képzetek nélkül. Ez utóbbi nem következik be, ha tanításunkat a tartalmas beszédgyakorlatokkal és az olvasmánnyal kötjük össze. A fokozatos haladás útját pedig szinte kijelöli a Tanterv, mely az I. és II. osztályt az értelem- és beszédgyakorlatok kapcsán először érzékelhető ismeretekre akarja taníttatni, s csak az idetartozó fogalmak megismerése és jeleik elsajátítása után vezeti a tanulót az olvasmányok segítségével az elvontabb ismeretkörbe s a belső szemlélet világába. Ennek a munkának csak egy eszköze van, a folytonos, állandó gyakorlat. A beszéd- és értelemgyakorlatoknak, továbbá az olvasmányoknak tárgyi szempontból való kiaknázása után szedegessük össze nyelvi kincseiket is. Gyüjtessük össze a szavakat érzéki alapon tárgy, jelentés és etimológia szempontjából; aztán válogattassuk ki az állandóbb kapcsolatban használatos magyaros és jellegzetes kifejezéseket s ezeket együttvéve értékesítsük a szóbeli előadás gyakorlására, egyenlőre persze csak az olvasottak reprodukciójának határai között. Persze ehhez nagy
