Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
37 türelem és kitartás kell, mert kezdetben a gyerek beszédének formája nagyon tökéletlen, de az ekként mozgásba hozott és folyton támogatott nyelvérzék hamarosan helyes formák alkotásában fog nyilatkozni. Ez a beszédtanító gyakorlati munka a legegyenesebb úton vezet a grammatikához, a nyelvtanhoz. A gyerek már érti a fejéhez való szöveget vagy beszédet s tud is értelmesen, szabatosan beszólni. A szócsoportok készítésekor érzéke folyton élesedett, megfigyelő képessége erősödött, értelme fejlődött, mely lelki tehetségeivel, főleg ha alkalom- adtán rá-rá fordítottuk a figyelmét, már kell éreznie bizonyos különbségeket a nyelv legfőbb kategóriái között (ige és névszó; időviszonyok ; cselekvés és szenvedés; a névszó fajai közt a feltűnőbb árnyalatok) anélkül, hogy ezeknek a nevét csak hallotta volna is. Mi más ez, mint az elméleti belátás kezdete a nyelv belső szerkezetébe, mellyel teljes egészében és rendszeresen a nyelvtan, a grammatika foglalkozik. A Tanterv ezt is tanítási anyagul jelöli ki az elemi iskola számára. A legtöbb helyen tanítják is, de mert igen sokan nincsenek tisztában a céljával s ezért nyelvtan-tanításuk egészen formai jellegű, mások meg az elemi iskolában a tanítását teljesen feleslegesnek tartják, s ezért, ha tehetik, el is mulasztják azon egyébként egészen helyes elv alapján, hogy a grammatikának se az anyanyelv tudásához, se az anyanyelv megtanulásához nincs köze, mielőtt a középiskola szempontjából szükséges nyelvtudást tárgyalnám, e kérdés tisztázását kísérlem meg. A „grammatika“ fogalommal már a septem artes liberales között az Árpádok korában találkozunk. Persze a latin és görög nyelvet tanították belőle. Mikor, jó hosszú idő elmúltával, a klasszikusok mellett a nemzeti nyelv és irodalom is helyet nyert az iskolákban, a latin grammatikák mintájára, egyáltaljában nem tevén különbséget az idegen és anyanyelv természete közt, elkészítették a magyar nyelv tanát is. (Az elsőt Erdősi Silvester János írta 1539-ben). S ezen az alapon és módon, apróbb-csepröbb tökéletesedéssel, folyt a nyelvtanítás nálunk egészen a legújabb időkig, sőt az elmékbe szinte begyökeresedett rendszerével. folyik még napjainkban is. Mintha bizony a magyar nyelvtannak is ugyanaz volna a feladata, ami a latin grammatikáé, a nyelvtanitás! S mert ezt a latinnál a grammatika nyitotta meg, a magyar nyelvi tanulmányoknak is legelejére került a nyelvtani Studium. így volt ez Európa-szerte a nemzeti nyelv tanításában. A fejlődő nyelvtudomány azonban lassan- kint arra a meggyőződésre jutván, hogy egészen más úton tanulja meg az ember az anyanyelvét, mint az idegent, s hogy amabban a grammatikának csak legkisebb része sincs, kimondták rá a száműző ítéletet. S valóban, ha a nyelvtan tanításának azt az eredményt akarnók tulajdonítani, hogy a magyar ember belőle megtanulhatja az anyanyelvét (absurdum in terminis!), rég megért volna a száműzetésre, s tel-
