Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
27 teremtem, mely minden társas együttélésnek és együttműködésnek nélkülözhetetlen feltétele. Az az erkölcsi fegyelmezés, mely az erkölcsös jellem alapjait van hivatva lerakni, hogy az egyén majdan vezetés nélkül is a becsület és tisztesség útján járjon az életben, e másiknál sokkal fontosabb, sőt a nevelésnek tulajdonképeni feladata, melynek a tanítás is egyik eszköze csak, de a rendtartás, a külső fegyelem, vagy, mondjuk, iskolai fegyelem a nevelés ez értelmi eszközének, a tanulásnak, szükséges alapfeltétele. Ez a fegyelmezés nem egyéb, mint a gyermek természeti hajlamainak, vágyainak és szükségleteinek féken tartása a nyugodt iskolai munka érdekében. Hogy a tanuló mindenét rendben tartsa, kezdve a ruhájától az utolsó írószerszámáig, hogy pontos legyen; hogy egy órán át tudjon nyugodtan, csendben, játszás vagy babrálás nélkül ülni, figyelni és valamit megfigyelni; hogy szükségleteit idejében végezze; hogy a teremben és folyosón port ne verjen, hogy viselkedésével társainak panaszra okot ne adjon stb. stb., mind azon előzetes teendők közé tartoznak, melyeken túl kell lennünk, mikor munkához fogunk. Pedig a szoktatásnak, mert ez az egyedüli eszköz a tanulók megfegyelmezésére, a középiskola I. osztályában ugyancsak a kezdetén vagyunk. Újra saját tapasztalatomra hivatkozom. Az idei első osztályba oly sok felőlről összeverődött gyerekeknél az első hetekben érdemleges tanításról szó sem lehetett. Se szeri, se száma nem volt a jelenteni valóknak és panaszoknak. Tízen a könyvöket hagyták otthon, a másik tíz írószerszám nélkül jött az iskolába, a harmadik elfelejtette, hogy „mi volt leckére,“ a negyedik hívatlanul prókátoroskodott s végűi, akiknek efajta tanügyi jelentésök nem volt, holmi „kriminális“ panaszokkal hozakodtak elő. Jelentkezett ezekben a mosolyt keltő gyermeki naivság a szokatlanul változatos rafinériával. S ha az „igazságszolgáltatás“ után maradt valamelyes idő a pozitív munkára is, most egy kikéredzés, majd a figyelmetlennek felserkentése vagy a játékosnak rendre intése akasztotta meg a közösen haladó gondolatmenetet. Megannyi akadálya a tanításnak! Jól tudom én azt, hogy ilyen esetekben tartós moralizálásnak nincs értelme, de azzal is számot kell vetnünk, hogy a rideg elutasítás vagy türelmetlen meg nem hallgatás a jóakaratú, naiv lelkű tanítványnak nagy fájdalmat okoz s a szükséges bizalom és ragaszkodás helyébe az elhidegülést ülteti s benne a tanító részéről a képzelt „haragszik rám“ gondolatát kelti. Nekünk, hivatásos pedagógusoknak, mikor gyerekek közt vagyunk, nem szabad a felnőtt ember nézeteivel gondolkodnunk, s nem szabad a gyermeket felnőttekre illő mértékkel megítélnünk. A türelemben gyermeknek kell lennünk, csak a vele való bán smódbau kell férfiúi belátásunkat, határozottságunkat, következetességünket s összes eszélyességünket érvényesítenünk. Lassú, soha nem változó, szeretetünket éreztető, emellett szigorú eljárással, olykor-olykor praeventiv intézkedésekkel (pl. a tanulók
