Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
9 emelje. Országos neve után ezt várta tőle rendje, ezt a város közönsége s ezt várták tőle az egymást felváltott tanügyi kormányok is, melyeknél az egri gimnázium, tudtára adták, az elsők közé volt sorozva. S hogyan felelt meg ennek az igazgatóságához kötött várakozásnak, elég, úgy hiszem, annyit felemlítenem, hogy ő volt az ország középiskoláinak igazgatói között az első, akit a király, a tanügyi kormány ajánlatára, a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tűntetett ki, mert középiskolai igazgató, ha kitüntetése szükségessé vált, őelőtte legfeljebb csak koronás aranyérdemkeresztet kaphatott, s őt érte legelőször, hat évvel utóbb, 1892-ben, az a nálunk addig szokatlan kitüntetés, hogy a király főigazgatói címmel ajándékozta meg. Fülembe cseng most is, amit meghatottságában mondott, mikor ez utolsó kitüntetésének hírére üdvözöltük. „Negyvenöt évvel ezelőtt az egyik fejedelemtől inaugurált szerény munkásságomat, im, a másik fejedelemtől eredt kitűntető elismerés fejezi be. Vigasztaló az iskola embereire“. Nem magának, hanem magában az iskola emberének kitüntetésén örült, mert annyira az iskola embere volt, hogy pályája valóban iskolatörténet]', sőt munkálkodásának irányát és sikereit tekintve, magyar müveltségtörténeti jelentőségű. Attól fogva, mikor a nyerészkedő hajlamot, láttak, megérezte magában, élete eredeti irányából kizökkent. Keresni, kutatni, amit akkor még csak sejtett, hogyan nyilatkozik meg nyelvében a magyar népnek sajátos eszejárása, képzeletének s érzésének módja, szóval egész szelleme, s ha megtalálta, megismertetni másokkal is, különösen a fogékonyabb lelkű tanulóifjúsággal, hogy ha ír, ha beszél, tisztán, szépen, magyarán írjon és beszéljen: ez a cél bontakozott ki előtte lassankint ifjú lelkének ködös álmaiból és határozta meg élete új irányát. S amint nyelvünk sajátosságainak és szellemének kutatásában mindjobban elmélyedt, egyre nőtt szemében a nyelv értéke, s népünk s más népek történetének tanulságaiból arra a meggyőződésre jutott, hogy egyazon hazának fiait a fajközösségnél sokkal szorosabban és bensőbben egyesíti a nyelv közössége. Azt tanulta meg a népek történetéből, hogy mindazok a hódítók, kik erőszakkal szerzett birodalmokat állandósítani akarták, nagyon jól tudták ezt, mert a leigázott népet legelőbb is nyelvétől törekedtek megfosztani; de, viszont, a népek is érezték, hogy mindaddig, míg hívek maradnak nyelvökhöz, nincs okuk kétségbeesni hazájok sorsa felett: mert egyazon nyelvet beszélni annyi, mint egyazon módon gondolkodni; annyi, mint egyazon módon érezni; annyi, mint egyazon dolog felett együtt örülni vagy bánkódni; tehát ebben rejlik oka, hogy minden életrevaló nép mért ragaszkodik nyelvéhez oly féltékenyen s mért tiszteli s becsüli meg nagy íróit, mint akik a nemzeti szellemet híven és maradandóan tudják kifejezni műveikben ; ők t. i. a haza folytonosságának tanúi s az elmúlt idők homályából úgy fénylenek ide
