Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1908
Tartalomjegyzék
14 hogy „őrt álljanak a templom ajtajában és első kötelességük, hogy ne lehessen őket megvesztegetni.“1 A modern kritika hivatása tehát szigorú ellenőrzés a közízlés épségének szempontjából, az irodalmi élet megnyugtató, egészséges fejlődése érdekében. A kritikusnak tehát nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy ítéljen. És ez az ítélet nem lehet a magát minden tekintetben függetlenítő egyéni ízlés megnyilatkozása. Impresszionisták csak bizonyos fokig lehetünk. Azt megengedjük, hogy saját hajlamainak, rokon- vagy ellenszenvének irányító hatása alól teljesen egy ember sem vonhatja ki magát; ezek többé-kevésbé mindig befolynak úgy megfigyeléseire, mint az eredményeknek összefoglalására még a természettudományok terén is. De valamint nem mondhatjuk azért, hogy nincs objektív kémia vagy fizika, épen úgy nem mondhatjuk azt sem, hogy nincs objektív kritika.1 2 Mert valamint a természet búvárának, épen úgy a nevére érdemes kritikusnak is mindig vannak vezérlő elvei, amelynek — bármit sugalmazna is természetes ösztöne, temperamentuma — engedni tud. Ha tehát magasabb szempontok parancsolják, a kritikus leküzdi saját egyéni ízlését is. Hogy ezt teljesen megértsük, gondoljunk csak pl. Jókai regényeire. Nem szereznek-e élvezetet, kellemes szórakozást nemcsak épen az ifjúságnak, de felnőtt olvasóknak is a fantázia féktelen elkalandozásai, a világot és embereket hamis világításban bemutató, de szinte kápráztató, érdekfeszítő részletek? Ám ha azután elolvassuk Gyulai, Péterfy vagy Riedl reájuk vonatkozó kritikáit, vájjon nem kény- szerít-e rá bennünket józan értelmünk, hogy az eszthetika, pszichológia, logika meg morál követelményeihez szabott és világosan megokolt Ítéleteiket a regényolvasásból merített élvezet ellenére is elfogadjuk ? Nem világos-e, hogy élvezni és ítélni nem egyet jelent? Indulhatunk-e tehát irodalmi termékek való értékének megállapításánál teljes biztossággal egyéni Ízlésünk után ? Csakhogy most már az a kérdés, hogy milyen irányelveket kell követnie a modern kritikának, amely lehetőségig objektiv akar lenni? 1 Brunetiére is, Taine hatása alatt, természettudományi ambíciókkal lépett fel az irodalomtörténet és kritika terén. Amint Taine a milieu-elmólet, épúgy ö az evolucio-elmé- let révén lett híressé. Darwinnak a fajok átalakulásáról (transformismus) szóló theoriájára támaszkodva, az irodalmi műfajok életét vizsgálja. Szerinte a műfajok — melyeknem az iskolai kézikönyvek által kitalált önkényességek, hanem az emberi szellemnek önállóságra és szabatosságra vergődött természetes megnyilatkozásmódjai — születnek .fejlődnek, virágzásra jutnak, hanyatlanak és meghalnak. Egyik műfaj romjaiból a másik gyarapodik; minden műfaj nem virágzik egyszerre, hanem amit az egyik nyer, azt a másik veszíti s a küzdelem legerősebb a szomszédos fajok között (Szigetvári Brunetiére kritikai módszere. Az evolutio-elmélet. I. m. 93. s köv. 11.) — Ami az elmélet értékét illeti, úgy erre, mint általában az egész természettudományi módszerre azt mondja az újabb, tekintélyes kritika, hogy teljesen célját tévesztett erőlködés, nem egyéb, mint geniális emberek gyermekjátéka. 2 Brunetiére Questions de critique. Szigetvári i. m. 120. 1.
