Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1908
Tartalomjegyzék
10 A megértés nyomában keletkező ítélet az irodalmi müvek jelentőségének meghatái’ozására irányul, különösen amennyiben azok az irodalmi fejlődésnek, s ezzel együtt a társadalom művelődési viszonyainak egyik-másik stádiumát is kifejező jelenségek. A fejlettebb, magyarázó kritikának tehát, amelynek főtörekvése, hogy beleélje magát az író gondolatvilágába és körülményeibe, sohasem lesz az a célja, ami a régibb, csak ítélkező és leckéztető kritikáé. A kritikus most már nem arra akarja oktatni az írót, hogy a dolgot más szemekkel is lehet tekinteni, mint ő tekinti. Tagadhatatlan, hogy a kritikát bizonyos megalkuvás fejleszti tovább. A kritikus nem képzeli többé magát olympusi magaslaton az író felett, s lemond arról, hogy dogmatizáló bölcseségének ítéleteit hangoztassa. Nem az írótól követel alkalmazkodást felfogásához, hanem inkább ő maga igyekszik alkalmazkodni, hozzáférkőzni a különböző egyéniségekhez. Kezdődik az ellentétek kiegyenlítődése író és kritikus között, még pedig az utóbbi közeledésének révén. És ez, ameddig nem jelent teljes elvfeladást, csak az önkényes szabályokról való lemondást: a vaskalaposság minden maradványának leküzdését, az egyedüli helyes út, melyet a modern kritika követhet. Csakhogy már a kritikának első elméletirója, Marmontel szerint a felsőbbrangú kritika (critique superieur) abban különbözik az alsóbbrangútól, hogy míg ez rabja a szabályoknak és csak azok szolgai megtartását kívánja, addig amaz az írónak teljes szabadságot enged, csak nagy alkotásokat vár tőle és ezekre buzdítja is.1 Könnyű belátnunk, hogy a két szélsőség között van középút is: az egyéni sajátságok megbecsülése és méltatása nem jelenti okvetetlenül minden elvi álláspont feladását, minden korlát ledöntését. Ha ezt jelenti s így a kritika teljesen lemond az elvek szempontjából való ítélkezés jogáról, akkor megtagadja lényegét. Annak a nagy mozgalomnak, amelyet a kritika terén Taine idézett elő, épen ez az utóbbi körülmény adja meg jelentőségét. Taine a nagy természettudósnak, Cuviernek nyomdokain haladva, megalapítja az úgynevezett természettudományi kritikát. A kritikus természettudóssá lesz és tisztán biológiai törvények alapján akarja értelmezni az írókat. Előbb a kritika jellege történettudományi1 2 volt. Taine az írók 1 Szigetvári i. m. 9. 1. 2 Taine előzői közül Staélné asszony a politika és művelődéstörténet keretében vizsgálja az irodalmi alkotásokat. Azt a kapcsolatot akarja megmutatni, amely az irodalom és a társadalom intézményei között minden században és minden nemzetnél fennáll. Utána Villemain beiktatta a kritikába az írók életrajzát és nyomozta az idegen irodalmak hatását. Sainte-Beuve az életrajzot, amely Villemain-nél még csak díszítő motívum, szerves részévé teszi az író jellemzésének és így megalkotja az írói arcképet. Ez a kritika fejlődésének menete Taine-ig. — L. Haraszti és Szigetvári idézett műveit
