Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1908
Tartalomjegyzék
7 szerint készült-e az? A nagyképűségükkel önmagukat és a világot ámító kritikusok műveire illik rá a megbélyegző mondás, hogy „a tehetségtelenség termelésvágyának surrogatumai.“ A pedáns kritikusok nagyon megrontották a kritika hírét és ez a .rossz hire többé-kevésbé megvan még ma is. Sokan a kritikusban, alkalmazza az bármilyen józan és mérsékelt elvek mértékét, ma sem • látunk egyebet, mint mások dicsőségének irigy megcsipdesőjét. A múltban persze ez még fokozottabb mértékben volt így. Igen tanulságos példáúl e részben nálunk Kölcsey és Berzsenyi vitája s a nagy népszerűtlenség, amelyet Kölcsey kritikai működésével úgy az irodalom munkásai, mint a nagyközönség körében szerzett. Belejátszott a dologba a hazafiság kérdése is; ennek szempontjából érték a legsúlyosabb vádak Kölcseyt, a legeszményibb hazaszeretet apostolát. Az első kritikus hajótörése, aki Kazinczynak, a jó céhmesternek bátorító vállveregetései, „kéregkritikája“ után az egyetemes álláspontról ítélkező pártatlan kritika útját akarta megtörni, valósággal visszariasztó lett. Azokban, akik törekvéseit megértették és méltányolták, az a meggyőződés érlelődött meg, hogy az igazságos kritikus okvetetle- nűl csak gyűlöletet arathat. Bajza nagyon sok lelki vívódás után tudja magát elhatározni, hogy Kölcsey örökébe lépjen. Mikor barátai rá akarják venni, hogy kritikai folyóiratot indítson meg, bár az ilynemű vállalkozásnak szükségességét senki jobban nem érezte, mint ő, így nyilatkozik: „Nekem, ki javakkal nem bírok és szükségképen az emberek kedvezéseire kell szorulnom, ki fog kezességet magára vállalni, hogy ha én a nemzet gyűlölségébe esem, nem fogom szerencsémet annyira eltemetni, mint a szegény Kölcsey mostan?“1 Mikor később Toldy ismételten kritikai működésre buzdítja, ezeket írja neki: „Mi jutott eszébe ? Én nem akarok recenseálni. Ilyenekhez nekem nincs kedvem. Én úgy vagyok a kritikával, mint a ruhának egy bizonyos nemével, melyet Zrinyi-dolmánynak neveznek, melyet most itt (t. i. Pozsonyban) igen felkaptak. Másokat benne öltözve szeretek látni, de magamon nem szeretem, nem tudnám viselni.“ 1 2 Azonban lassan-lassan az irodalmi viszonyok figyelemmel kísérése, különösen a sok nyilvánvaló visszásság szemlélete megedzi lelkét. Úgy érzi, hogy mint az igazság bajnoka, nehéz harcra vértezi fel magát. Három évvel előbbi levele után már így ír Toldynak: „Literaturánk nem előre megyen, hanem visszafelé s most felette hasznos volna szüntelen persziflírozni, és úgy persziflírozni, hogy az egész nemzet figyelmessé tétetnék az ügyre. Ez a beteg nyugalom nem ér semmit, csak örök álmot fog 1 Bajza József Összegyűjtött Munkái IV. k. 569. 1. 2 Bajza levele Toldyhoz 1827. máre. 30. U. o. VI. k. 230. 1.
