Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1907

Tartalomjegyzék

7 Miután apáti székét elfoglalta, első, intézetünket közelről érdeklő intézkedése volt, hogy a gimnáziumi tanfolyamot végző rendi növen­dékeket a következő 1891/92-iki tanévre visszarendelte Egerbe, hon­nan elődjének intézkedése folytán 1889-ben Zirczre kerültek. Ifjű ko­rának emlékei s akkor szerzett tapasztalatai folytak be ezen elhatá­rozására, mert jól tudta mérlegelni, hogy a nyilvános iskolai élet mennyire növelheti a rendi fiatalság ambícióját s ennek tanulságai mennyire gyümölcsözők lehetnek azokra nézve, akik szerzetes tanári pályára készülnek. Mindjárt ezen intézkedése világosan mutatja, hogy mennyire szívén viselte a rend jövendőjének ügyét. Legelső hivatalos látogatása Egernek szólt. Mindenre kiterjedő figyelmét nem kerülhette el a főgimnázium épületének állapota. A régi, sok viszontagságon keresztül ment, a templom mellékhelyiségeivel ki- toldott iskola, amelynek történetéről a közelmúlt években Értesítőnk lapjai elég részletesen beszámoltak, az újabb kor igényeinek, a modern pedagógiai követelményeknek többé nem felelt meg. Nemcsak a tanügyi felsőbbség sürgetései, de saját személyes benyomásai is meggyőzték erről az új apátot, s ettől kezdve kormányzása egyik főfeladatának, a közel jövő legsürgősebben megoldandó kérdésének tekintette az egri épít­kezést. Éveken keresztül igen sok akadály állott a terv megvalósítá­sának útjába. Első sorban is a zirczi apátsági templom megújításának és a bajai főgimnáziumi épület gyökeres átalakításának terhei nehe­zedtek a rendre. Arra, hogy folyó jövedelméből fedezhesse az egri építkezés előreláthatólag tetemes költségeit, gondolni sem lehetett. Más oldalról várt anyagi támogatásnak reménye is hamarosan füstbe ment. Csak nagy utánjárással, a közoktatásügyi kormánnyal folytatott liosz- szas tárgyalások után sikerült megszerezni az engedélyt ahhoz, hogy a ciszterci rend, visszatérítés kötelezettsége nélkül, törzsvagyonából hozhassa áldozatúl a magyar kultúrának azt az összeget, amely egy minden tekintetben modern színvonalon álló tanintézet felépítéséhez szükséges. A nehézségek nemhogy csüggesztették volna, de inkább edzették az apát lelkét. így azután 1902. január hó 6-án már felteliette nagy müvére a koronát: ünnepélyes egyházi szertartással átadhatta rendeltetésének a díszes új épületet. De nemcsak új hajlékot adott egri intézetünknek, hanem ezen felül kivette részét életének minden mozzanatából. Együtt gyászolta vele 1892-ben boldog emlékű igazgatóját, Szvorényi Józsefet, akinek a decemberi idő zordonsága ellenére is személyesen adta meg a végtisz­tességet. Ugyancsak személyesen díszítette fel 1903-ban felsőbb meg­bízásból jelenlegi igazgatóját a Ferenc József-rend lovagkeresztjével. Látogatásait minden esztendőben az intézet anyagi és szellemi emelé­sére vonatkozó újabb meg újabb intézkedései teszik emlékezetesekké. E tekintetben nem riad vissza semmi áldozattól. A szükséges felszere­

Next

/
Thumbnails
Contents