Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1907

Tartalomjegyzék

8 léseken kívül 1903-ban díszes színpaddal ajándékozza meg az intézetet, s ezzel lehetőkké teszi iskolai színielőadásainkat, amelyek révén míg intézetünk történelmének fényes lapjai gyarapodnak, egyúttal nevelő mun­kánk is sok tekintetben eredményesebbé válik. Ezt a munkát támogatja évről évre anyagi jótéteményeivel is, amelyekkel lehetővé teszi, vagy legalább is megkönnyiti sok szegény tanúlónak iskoláztatását. Mikor 1898-ban az apostoli király ünnepélyesen eltemettette dicső elődjének, III.- Béla magyar királynak földi maradványait, Vajda Ödön nemcsak azzal rótta le kegyeletét a ciszterci rend magyarországi alapítója iránt, hogy rendjével együtt résztvett temetésén és érckoszorút helyezett ravatalára, hanem egyúttal nevére ösztöndíjat is alapított a négy rendi intézet számára. Évről évre megújúló segélyezésein kívül igen sok szegény tanúlónak engedi el a tandíjat. Kormányzása alatt az egri főgimnázium tanulóinak elengedett tandíj összege immár 32 ezer koronát tesz ki. Az apostoli király, méltányolni akarván közhasznú, áldásos te­vékenységét, először a Lipót-rend, majd a Szent István-rend kis ke­resztjével tüntette ki. Legutóbb pedig, ötvenéves papi jubileuma alkal­mából, a magyar főrendiház tagjainak sorába iktatta. Intézetünk ta­nári karának hozzá ezen alkalomból intézett üdvözlő soraira a követ­kező, igen jellemző, mert nemes gondolkodásmódját híven kifejező választ írta: „Nagyon jól tudják, Krisztusban kedves Fiaim, hogy mindenkor iparkodtam megfelelni a kötelességeknek, melyek reám, mint rendünk igénytelen főnökére nehezedtek. De abban a nézetben vagyok, hogy ez a kötelességteljesítés még nem olyan érdem, mely kitüntetésre méltó lenne. S ha most mégis a külső világ részéről is kitüntetésben részesülök, azt hiszem, ebben részök van a rend tagjai­nak is, akik szintén odaadó buzgósággal s csüggedést nem ismerő lel­kesedéssel iparkodtak úgy hazánknak, mint egyházunknak javára lenni. Azért most, midőn szíves jókívánataikat megköszönöm, arra kérem egyúttal Önöket, támogassanak engem tovább is szeretetükkel és ra­gaszkodásukkal a munkában, mely roskadozó vállaimra nehezedik, mert hiszen most már csak így felelhetek meg azon nagy kötelességeknek, amelyeket magamra vállaltam, mikor a rend érdemesnek tartott arra, hogy fejévé válasszon.“ Miután a királyi kegy a zirczi apát nemes alakjára irányította az egész ország figyelmét, intézetünk sietett leróni hálája adóját egy ünnep keretében, amely előrevetett fénysugara akart lenni Zircz ma­gasztos ünnepének. És csakugyan azzá is lett. Azzá avatta a tanári karnak és ifjúságnak igaz szeretetből fakadt lelkesedése, mely teljes mértékben magával ragadta és igazán ünneplő hangulatba hozta a díszes közönséget is. Legszebb bizonysága volt ennek az a távirat, melyet még az ünnepség folyama alatt Heves vármegye alispánja és

Next

/
Thumbnails
Contents