Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1906

Tartalomjegyzék

41

nélkül csak az elbizakodott, öntelt s magánál okosabbat ismerni nem akaró ifjú határoz egész életéről. Az az idő, amikor az ifjú sorsát okosan képes megállapítani, a 19-ik vagy 20-ik életév (500—509.).

Az életpályákat általánosan két főcsoportra osztja. Az egyikbe „a házasságon kívül való rendek“, a másikba „a házasságban való rendek“ tartoznak. Másszóval egyháziakra és világiakra.

Akármelyikre lép az ifjú, Istennek tetsző, embertársainak hasznos és magának boldog életet teremthet, de csak akkor, ha lelkiismerete sugallatát követi, ha elhatározásra nem „hívságos“ okok bírják. E fontos ügyben mindenesetre ki kell kérnie mások tanácsát, de ebben legyen óvatos. Ha egyházi pályára érez magában hivatást, ne elégedjék meg csak ilyen rendű ember ajánlásával, mert lehet, hogy ez „az Isten akaratja helyett a maga hajlandóságát* veszi irányadóul (512.).

Lehet-e a szülőknek szerepük fiók pályaválasztásában? Oly fontosnak tartja a dolgot, hogy egészen külön és tüzetesen tárgyalja.

E kérdés megítélésénél újra különbséget tesz az egyházi és világi pályák között. Azt tartja, hogy az egyházi pályára, mivel „ez tökéletesebb a többinél“, a szülők akarata ellenére is ráléphet, de hivatás nélkül a szülők „javallatára“ sem adhatja magát. A kellő tiszteletet azonban minden esetben őrizze meg szülei irányában. A világi pályák megválasztásánál azonban, hacsak teljességgel nem ellenkezik a hajlamával, vagy egyéb ok nem állná útját, a szülők óhajának a jó fiú az irántok tartozó engedelmességből és a „nagyobb okosságokra“ való tekintetből eleget tesz. De óva inti a szülőket, hogy pusztán a „família hasznáért“ szülői hatalmokkal vissza ne éljenek s tartsák szemök előtt, hogy természet szerint minden ember szabad, s „nincsen a földön olyan hatalmasság, aki igazsággal mást arra kötelezhetne, ami ellenkező az ő javával“ (521. 1.)

Általános elvül még csak azt jelenti ki, hogy „nem kell erőltetni a gyermekeket se magok, se mások által, hogy valamely rendbe menjenek akaratjok ellen, vagy amelyre nem alkalmatosok“ (528), s ezzel sorba veszi a „fővebb rendeket“, melyekbe az ifjak közönségesen lépni szoktak.

Ezek között első helyre teszi az egyházi rendet. Elsorolja nagy kötelességeit s azon veszedelmeket, melyek a vállalt kötelességek lanyha teljesítéséből vagy épen elmulasztásából származnak, s melyek az egyházi beneficiumoknak nem céljok és rendeltetésük szerint való felhasználásával járnak. Csak azok szánják el magokat az egyház szolgálatára, kik elég ei’kölcsi erőt éreznek magokban a veszedelmek kikerülésére, akiknek elegendő tudásuk és buzgóságuk van az egyházi rend kötelességeinek teljesítésére, s mindenekelőtt csak azok legyenek Isten szolgáivá, akiknek szándoka nemes, akiket nem a könnyebb s gondtalanabb megélhetés, vagy épen anyagi javak gyüjthetésének önző reménye csábít az oltárhoz (529—542.).