Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1906
Tartalomjegyzék
42 Ha az egyházi rendbe lépést komoly megfontolásnak kell megelőznie, a szerzetes étet annál szilárdabb „magaelhatározást“ s a hivatás elbírálása annyival nagyobb körültekintést kíván, amennyivel súlyosabbak ennek kötelességei s nehezebb a teljesítésök. Mert „igen szép dolog a jó szerzetesség, aki mindent elhagyván, egyébre gondja nincsen, hanem hogy magát egészen a valóságos és állandó tekélletességnek tanulására adja, de igen szomorú és keserves dolog egy olyan szerzetes, akinek csak a köntöse szerzetes, aki távolabb vagyon a legte- kélletlenebb világinál stb“ (555.). A vitáéi életpályákat is — minők a főrenden levőké s általában azoké, kik igazgatnak, a bírák s magistratusok „hivatallya“, a hadi s minden egyéb „házasságban levő rend“ — a hivő lélek Isten tetszését állító buzgóságával s abból a szempontból Ítéli meg, hogy mennyiben segíthetik vagy akadályozhatják az embert földi s örök boldogsága elérésében. Mivel a nagy jogok nagy kötelességekkel járnak, vagyis mennél előkelőbb állást tölt be valaki, annál többről számol Istennek és saját lelkiismeretének, ezért az uralkodóknak, fejedelmeknek s általában az elöljáróknak nem a magok gyönyörűségét kell keresniök, hanem első sorban alattvalóik javán kell munkálkodniok. Minden tettökben az igazság vezesse őket s óvakodjanak a hízelkedőktől, kik meg szokták rontani „a nagy urak elméjét“, s űzzék el magoktól a rossz' tanácsadókat, mert „ezek az ő legnagyobb ellenségeik.“ A nagy hatalom rendszerint „mirigye“ a főrenden levőknek. Ebből származik a sok igazságtalanság, hatalommal visszaélés és boszúállás. Amily kárhozatos a hatalmaskodás, épen oly hiba, ha a „főbb renden levők nagy kegyességbe és lágyságba esnek“, mert mig egyfelől könnyen igazságtalanok lesznek, addig másfelől a közjó biztosítékának, a törvényeknek, érvényt nem szereznek (572—583.). Mindezek a bírákat és a különböző maéistratusokat is illetik, de a bíráktól és a tisztviselőktől azt is meg kell kívánni, hogy hivataluk pontos és lelkiismeretes ellátására kellő tudásuk legyen, mert embertársaik „jószága, becsülete, sőt élete gyakorta ezeknek szájától függ“. A megvesztegetőt kerüljék, mint a „mirigyet“, s lelkiismeretűk Ítéletén se fenyegetésre, se Ígéretekre, se hízelkedésekre ne változtassanak. Személyválogatók se legyenek. Szegény vagy gazdag, jóbarát vagy ellenség, rokon vagy idegen közt ne legyen különbség a birói szék előtt. Aztán aki ítél, vigyázzon, hogy meg ne Ítéltessék. Bűnös, erkölcstelen, gonosz ember bíró vagy köztisztviselő nem lehet, mert „micsoda orcával büntetheti meg az olyan vétket, amelyet maga is cselekszik“ (591.). A hadi rend ellen, bár magában ez is igen jó, „szükséges lóvén az ország megtartására“, igen sok a kifogása. A hadi renden le
