Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905

Tartalomjegyzék

8 Jellemzőbbet Jókairól alig mondhatunk, mint amit azt hiszem, mindnyájan konstatáltunk már, legalább is maguukban: legtöbb regé­nyét nem lehet letenni. Legalább is kellemetlenül érint bennünket, ha az olvasást bármi okból abban kell hagynunk. Nemcsak a tárgy azon tulajdonságának következménye ez, amelyet e szóval jelzünk: érde­kes. Nem, ez magában véve még nem volna elegendő. Elsősorban az előadás módja fogja meg, szinte azt mondhatnók: ejti tőrbe lelkün­ket. Ne feledjük el, amit az imént mondottunk: Jókai közönsége nagyobbrészt azokból telik ki, akik vagy éveik számára nézve is, de lelkűkben még mindenesetre fiatalok. Előadásmódja azoknak az igényeit elégíti ki, akik az olvasás okozta gyönyörűséggel a mélyebb gondolkodást összeegyeztetni egyáltalán nem tudják; akik kizárólag csak élvezni, kellemesen szórakozni akarnak, mikor olvasnak; akik a komolyabb gondolkodást a mindennapi élet nehéz munkájának tart­ják és épen ennek terhei elől menekülnek hosszabb-rövidebb időre a képzelet mesés világába. Talán egyáltalán nem is tudnak, vagy leg­alább is mikor olvasnak, nem akarnak, mert nem szeretnek mélyeb­ben gondolkodni. És Jókai ennek az ő igazi közönségének mesél, a szó szoros értelmében mesél, kifogyhatatlan kedvvel, menten minden nehezebb szellemi munkát kívánó okoskodástól. Hogy ezt a tulajdon­ságát igazán megérthessük és méltányolni tudjuk, gondoljunk csak más nagy regényírók példájára. Ha valaki Eötvös József báró regé­nyeit olvasta, — nem értem épen a gondolatok nagy költeményét, a Karthauzit, hanem pl. A falu jegyzőjét, — az tudja, hogy hogyan akad meg lépten-nyomon az elbeszélés, hogyan tartóztatják fel a közbeszőtt gondolatok, reflexiók, amelyeket egyes fel-felbukkanó jelenségekhez fűz a költő. Komolyabb olvasó ezekben gyönyörűségét találhatja; a tapasz­talás gazdag bányájából napfényre került drága kincseknek tekinti, s ezért többször is elolvassa őket; szépségükön, mélységükön feledi elmé­jét, s szinte alig törődik azzal, hogy hogyan foly tovább az esemény, mi lesz a szóban forgó személyek sorsa. Felületesebb, csak szórakozni vágyó olvasó ellenben az ilyen helyeket egyszerűen átlapozza, s azt keresi, hogy hol zökken vissza ismét medrébe az elbeszélés. Eötvös­nél még épenséggel ezt meg lehet tenni, mert eszmélkedései külön­válnak az események fonalától. Neki tehát, ha tán elvétve is, de mégis csak akad olvasója. Azonban Kemény Zsigmoud báró például már nagyobb mellőztetésben részesül, mert az ő gondolatai, reflexiói tel­jesen beleolvadnak az elbeszélő részletekbe, teljesen a helyzetek, a jellemek megvilágítására szolgálnak. Az olvasmány nehéz részét tehát nála már nem lehet egyszerűen különválasztani a könnyebbtől: nehéz az, gondolkodást, szellemi megerőltetést kíván elejétől végig. Jókai regényei könnyű olvasmányok mindig. Nála átlapozni való részletek nincsenek. Elbeszélésének kellemes folyása akadályokba nem ütközik

Next

/
Thumbnails
Contents