Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1904
Tartalomjegyzék
18 tői műfajokat véve most már közelebbről szemügyre, megállapítja Brunetiére, hogy: 1. vannak tényleg fajok, nemcsak a kritika gondolta ki őket; 2. a fajok különböznek egymástól, bár fokozatos átmenet állapítható meg közöttük; 3. mint a természetben van állandóság, vagyis a fajok nem változnak folytonosan, a műfajok is megmaradnak bizonyos ideig; 4. a fajok módosúlnak, változó jegyeik legyőzik az állandókat s beáll a változás; végűi 5. az egyik faj átváltozik más fajjá. A változásoknak fő oka a milieu:1 a földrajzi viszonyok, társadalmi helyzet, a civilizáció foka, történeti feltételek, továbbá az egyéniségek érvényesülése az irodalom terén. — Brunetiére elméletének megértetésére első példáúl a francia tragédia fejlődését hozza fel. Hosszú idő kell hozzá, amíg ennek tiszta, minden idegen elemtől ment típusa kialakúi s Racine meg Corneille kezében virágzása tetőpontjára jut. Azonban már Racine egyik-másik darabjába belejut a lírai elem s ennek térfoglalása tovább folytatódván, megkezdődik a hanyatlás. Hiába iparkodnak feléleszteni Voltaire és mások: a tragédia, mint ilyen, meghal, mert lényegével ellenkező elemeket fogadott magába. Brunetiére-nek szellemes elmélete nemcsak a francia tragédia, hanem általában a drámai műfaj fentebb vázolt fejlődésével is igazolható. Ennek a műfajnak tökéletesedése be van fejezve akkor, amikor az ó-kori drámával szemben kialakúi, mint az emberi szabadakarat költeménye, amelynek két tiszta ága van: a tragédia és komédia. További evolúció eredménye, ugyanazon elemek új módosúlása, elrendeződése révén, a középfajú dráma. Némi engedmény volt ez már a költészetből az életnek, de az előbbinek vesztesége nélkül, azért ha nem is tökéletesedés, de nem is degenerálódás. A komoly küzdelmek, amelyekből azonban a költői igazságszolgáltatás szerint lehetséges a kibontakozás, kibékítő, megnyugtató véghez jutnak. A következő fokozat a különböző drámai nemek természetellenes fúziója s ezzel a tiszta műfajok megszűnése, korcsfajok kialakúlása. Ez a materializmus s a belőle fakadt túlzó realizmus, közelebbről a színi hatásra való törekvés eredménye. Ha a dráma leszáll arról az ideális magaslatról, amelyet költői természeténél fogva a való élettel szemben elfoglalt, akkor okvetetlenül meg kell szűnnie úgy az igazi tragédiának, mint az igazi komédiának, de még az igazi középfajú drámának is. Ha a dráma, ragaszkodván a rideg valósághoz, megszűnik a költői igazságszolgáltatás szigorú, következetes szempontjai szerint tüntetni fel az emberi küzdelmeket, ha tehát a célhoz jutásban vagy elbukásban az erkölcsi sajátságok döntő fontossággal nem bírnak, akkor evolúciójában arra a pontra ért, hogy meg1 Taine híres elmélete, amely szerint az irodalmi termékek csak úgy ítélhetők meg és méltányolhatok igazán, ha a keretet, melyben keletkeztek (az összes viszonyokat, körülményeket, amelyek között létrejöttek) figyelembe vesszük.
