Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1904
Tartalomjegyzék
9 a műnek tárgya elsősorban az emberi lélekrajz, nevezetesen a regényben és drámában. A naturalizmus termékei a francia irodalomból áradnak szét és kapósak lesznek az egész művelt világban, akárcsak a francia divatcikkek. Az erkölcsi sülyedés, melyet terjesztenek, eleinte szinte megdöbbenti a józan közvéleményt. Nem a költészet veszedelme, hanem az erkölcsiség veszedelme az, ami először magára vonja a figyelmet. A tisztúltabb erkölcsi felfogás nevében halljuk az első tiltakozó szavakat: az erkölcsiség és művészet érdekei teljesen egybe esnek. Franciaországban a közerkölcsiség érdekében maga a kormány lép fel a modern irodalmi alkotások ellen. 1861. julius hó 1-én egy belügyminiszteri körlevél jelenik meg, amely a sajtótörvény legszigorúbb alkalmazását sürgeti velők szemben. Elsősorban az újságokban megjelenő tárcaregényekre vonatkozik az intézkedés, mert amely ezek közül „a gyengéd érzelmeket sérti, annyi, sőt tán több kárt tesz, mint a politikai lazítás végett közlött cikkek.“ „Mindenkire nézve, — mondja az érdekes rendelet, — akiben az hiedelemnek és jóízlésnek tisztelete még fönmaradt, fájdalmas az ily kicsapongás és itt az ideje, hogy ennek véget vessünk.“ A kormány intézkedését tulajdonképen előkészíti és utólag igazolja a műbírálat is, amely szintén elsősorban az olvasóközönség erkölcsi biztonsága érdekében intézi támadásait. Montégut Emil kiváló francia kritikus, az újabb regényeket vizsgálva, arra az eredményre jut, hogy „a regényírók fogják helyettesíteni a velencei bravi-kat, s a tinta, mit tolláik fognak ereszteni, a nápolyi aqua tofana lesz.“1 Felveti tehát azt a fontos kérdést, hogy vannak-e határok szabva a regényíró és költő képzelme elé? Vannak-e tárgyak, amelyekhez nem volna szabad nyúlnia, vannak-e korlátok, amelyeket tilos volna átlépnie? Hosz- szabb mérlegelés után abban állapodik meg, hogy az erkölcsiségen ejtett sebek mindig a művész közepességéröl tesznek tanúságot. Erkölcs és művészet együtt buknak el, vagy aratnak diadalt: érdekeik szétválaszthatatlanok. Ami most már közelebbről a drámát illeti, ennek betegségét, —"szintén ismét elsősorban az erkölcsiség szempontjából, — még komolyabb jelentőségűnek mondja a francia kritikus. Mert a francia irodalom azon hiedelemben volt mindig, hogy a dráma azon irodalmi ág, melyben minden szépségeit legjobban kitüntetheti, itt mutathatja ki erejét kellőleg, egy szóval: ebben tárhatja fel az egész világ előtt magát teljes értékében. Minden nagyobb irodalmi törekvés a dráma, s ezzel a színpad felé hajlik: ez tehát nem lehet beteg anélkül, hogy a francia szellem egészségi állapota érintve ne legyen általa. „Adjatok a színpad állásáról egy tudósítváuyt valamely ügyes bíráló kezébe, 1 Tanúlmánya a regényről és drámáról eredetileg megjelent a Revue des deux Mondes-btm. Kivonatban magyarál, Fekete Mihály tollából, a Budapesti Szemle 1860. évi X. (222—228. 11.) és XI. (369—377. 11.) kötetében jelent meg. Tanulmányom készítésénél ezt a magyar kivonatot használtam.
