Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1903
Tartalomjegyzék
12 a sárga sugaraknak megfelelő hullámok a fehér fényből kioltatnak, akkor azt nem látjuk fehérnek, hanem kéknek. Ha kioltjuk a zöld sugarakat, akkor a megmaradó fény biborszínű lesz. A különböző sugarak kioltására ugyanazt az eszközt használhatjuk, melyet a polarizációnál megismertünk. Sőt némelykor minden segédeszköz nélkül gyönyörködhetünk a fény-találkozás által okozott pompás színjátékban. Igen vékony víz-, levegő-, üveg-, fém-rétegek nagyon szépen mutatják ezt a sajátságos fénytüneményt. Pompásan látszik e tünemény a szappanbuborékokon. Midőn a buborékot az ablak előtt felfújjuk, kezdetben csak az ablak torzított képét látjuk rajta. Amily arányban azonban a buborék fala vékonyodik, oly arányban kezdenek a szebbnél-szebb színek feltűnni. Először a zöld és a rózsaszín lesznek láthatókká, kezdetben halványan, de azután annál tiindöklőbben. Ezeket csakhamar a kék, narancs, bíbor és sárga nagyszerű ragyogása váltja fel. E színek pompás játéka, örökös mozgása, hosszabb életű buborékokon igazán megkapó. E tüneménynek a magyarázata a következő. A nap fehér fénye ráesik a buborék falára s részben már onnan visszaverődik, részben azonban behatol a falba s csak onnan verődik vissza. Ez a másodszor visszavert fénysugár találkozik a külső felületről is visszavert fénnyel és abban bizonyos sugarakat kiolt. Ennek következtében a fehér fény helyett színt látunk. A fénytalálkozásból eredő színek a legtündöklőbben a páva tollazatán ragyognak. A páva nyaka s hosszú tollának szeme oly élénken, oly elbűvölően ragyog, hogy mellette összes drágaköveink fénye elhomályosodik. Azt a pazar színjátékot legragyogóbb színeinkkel is csak nagyon halványan tudjuk utánozni. Ez a csodálatos csillogás onnan van, hogy színes sugár itt igen csekély fehér fénnyel találkozik. A páva tollának belsejében sötét festőanyag van, mely a fehér fényt nagy részben elnyeli s így a színes sugár tökéletesebben, tisztábban érvényesülhet. Itt is, mint minden interferenciális szilinél, meglepő, hogy a színek változnak a fénysugár iránya szerint. Ha a pávatollat kezünkben forgatjuk, a színek szüntelen változatában gyönyörködhetünk. Ezen az alapon magyarázhatjuk a rovarok csillogó színét, az ásványok színjátékát, az egzotikus pillangók csodás színpompáját. Ha kevés terpentin olajat vízre öntünk, akkor az igen vékony, remek színekben játszó hártyává alakul át. Ugyanily színjeleneteket látunk régi ablaküvegeken, üvegrepedéseken, a melegített acél változó színein.