Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1901

38 osztályokról s ezek alapítványi tőkéjéről is lemondani, a zirczi apáttal kötendő egyezkedés megkezdését az új érsek kinevezéséig elhalasztotta. Szeptember végéig nem is történt hát a gymnasium ügyében semmi fontosabb lépés azon kívül, hogy a zirczi apát, főkép titkárának, Juhász Norhertnek, ösztönzésére, minden előzetes intézkedést megtett arra, hogy, ha az egyezkezés idején létrejöhet, a teljes nyolcz osztályú gym­nasium megnyitásának a cisterciták részéről semmiféle gátló körülmény útját ne állja. Szeptember 26-án, mivel az új tanév megnyitása már küszöbön állt, a pestkerületi iskolák felügyelője,1 Kovács Pál, a kerü­leti ministeri biztos rendeletére a zirczi apáttal együtt megjelent Egerben, hogy az egyezkedés megkezdését siettesse és az átszervezésének módo­zatait a két intézet tanári testületével megállapítsa. A cisterciták, csak hogy a bizonytalanságnak vége szakadjon, még abba is készek voltak belenyugodni, hogy az esetben, ha a philo- sophiai osztályok, a mint a felügyelő szorgalmazta, alaptőkéikkel együtt beleolvadnak a gymnasiumba, a tanári testület élére mindaddig, míg a zirczi apát az összes tanszékeket rendjének tagjaival be nem töltheti, az érsek a maga papjai közül nevezzen ki igazgatót. De a lyceumi tanárok mind ellene voltak az egybeolvasztásnak; ők t. i. arra számí­tottak, hogy a zirczi apát, mivel a teljes gymnasiumot sem költséggel nem győzi, sem pedig rendi tanárokkal el nem láthatja, az új tervezet szerint csupán a négy osztályú kisgymnasium fentartására vállalkozhatik; a kormány tehát, mert a teljes gymnasiumot akarja, bizonyára bele fog egyezni abba, hogy a négy felső osztály, mint külön „érseki felgymna- sium,“ egyházmegyei papokból álló tanári testülettel, az érseki lyceum- ban felállítassék.2 A főkáptalani helyettes előre látta, hogy az ily felemás gymna­sium felállítására, mely az Entwurf egyik sarkalatos elvébe ütköznék, a kormány nem adhatja meg az engedélyt; azért, mivel attól tartott, hogy, ha a lyceumi tanárokhoz húz, vagy az egyezkedést tovább is halogatja, Eger a teljes gymnasiumtól hosszabb időre eleshetik, a két intézet egygyéolvasztásába, a mint azt a ministeri küldött kívánta, végre is beleegyezett. Azonban, mielőtt az új tanév megnyitásához szükséges átmeneti intézkedések megtörténhettek volna — az egyezkedés hosszabb időt kívánt — a főkáptalani helyettes a pestkerületi ministeri biztosnak október 13-án azt jelentette, hogy a kinevezett új érsek, Bartakovics, a lyceum és a gymnasium egygyéolvasztását ellenzi és 1 A császári biztos a tanoda-felügyelöségek kerületeit az osztrák tanügyi kormány 1850. februári rendeletére a katonai kerületekhez szabta, a polgári kerületi felügyelőket pedig a polgári ügyek vitelével megbízott ministeri biztosok mellé segédekül osztotta be; ekkor az egri gymnasium a „pestbudai katonai kerület“ ministeri biztosának, Koller Ferencznek, felügyelete alá került; Kovács Pál, Madarassy helyett, ennek segédje volt. 2 „Eger.“ 1863. évfolyam. II. félév. 194. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents