Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1900

Tartalomjegyzék

IV. A ferenezesek a nép körében.

Benn a czella rejtekében tollal védik a ferenezesek az egyház igazát, tintával vívnak ki nagy nevet maguknak, elmerülnek a szent- irásba és a szent-atyák műveibe, igy késztilgetnek, tanulgatnak vala jövő pályájokra. Hisz a regula alapján és az alapító szándéka szerint szükséges a szellemi készlet, hogy a testvérek igazi hivatásukat teljesíthessék a nép körében, a városok nyüzsgő zajában. „Prédikálni, a hívek üdvét munkálni“ hangzanak fel sűrűén a káptalanok lelkesítő intelmei. A „szószék“ az igazi ferenczes egész ábrándvilága, a „szó“ hatalmas kardja, fegyvere. A szónok egyszer a templomban merül el keserű melancholiába a népek bűnein, máskor meg az utczán dörögteti hangját a konok vétkekért, és végén mindig megnyugszik bekülékeny lelke, felolvad haragja a szebb jövő fakasztotta reményben.

Szónál hangosabb prédikáczió a nép által ismert egész életük, egyszerű megjelenésük, alázatos külsejük. Tömve a templom, mikor a szokott időben a szószéken megjelenik a lemondás embere, a nép „barátja.“ Már durva, szegényes ruházata elárulja, hogy nem a földi javak után való sóvárgás, nem a vagyonból eredő kényelem csábítá őt a magányba, a papi pályára. Megjelenése élő czáfolata ama rágalomnak, mintha a papságot csak az anyagi érdek vezetné; önkéntes lemondása, magára vállalt szegénysége tiszteletet, bizalmat, megnyugvást ébreszt a nép fiában, ki benne nyomorúságának sorsosát látja, szemléli. Almélkodva hallgatják nemzeti nyelven az Isten igéjét, a mint magyarázgatják az evangéliumot és episztolát, a hitvallást és a Miatyánkot. Magyarnak kellett lenni az igehirdetésnek, igy szónokolt a Gellért-legendában említett hét szerzetes is, igy lehetett csak a nép szivéhez, értelméhez férkőzni. Mint a külföldön, bizonynyal nálunk is népies modorukkal, a napi körülményekhez való ragaszkodásukkal, gyakorlatiasságukkal müveinek csodákat. Beszédjük, mint a szent alapítóé, szemléletes volt, úgy szólnak a néphez, mikép az magához beszéltetni kíván: „erővel, megindulva és megindítva, sírva, nevetve, gúnyolva es feddve.“

Szent Ferenczről őrzi a hagyomány, hogy karácsonykor valóságos istállóban prédikált, hol jászol, széna, szamár és ökör is volt. Midőn