Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898
Tartalomjegyzék
6 Hallottátok-e, hogy nemzeti nagy létünk ezer éves ünnepére, bár keserű fájdalmak marczangolták szivét, eljött közénk? Talán bánatában még jobban szeretett minket! Ekkor volt utoljára magyar földön. Ekkor kicsordultak örömkönyeink: Magyarország legszebb virága körül tavaszi virágok illatoztak, — most a fájdalom szava kiált belőlünk: őszi virágok reszketve borulnak koporsójára. . . Emlités nélkül hagyhatnám-e királynénk nemes lelkének mély vallásosságát? Örömmel emelte szivét az ima szárnyán a mindenség Urához; gyermekeit jámborságban, istenfélelemben neveltette! Rónay püspöknek, midőn őt Mária Valéria nevelőjéül választá, mondá e királynéhoz méltó szavakat: «Lányommal naponként imádkozzék. Azt akarom, hogy vallásos legyen; mert a vallás vigasztalására az élet folyamán mindnyájunknak nagy szükségünk van.» Ő valóban érezte e vigasztalás szükséges voltát! Nem is szólva arról, hogy gyermekét, Zsófiát, már korán elvesztette, nem is említve a mérhetetlen sok csapást, mely a királyi családra rázúdult: fájdalmas anyává, boldogtalan királynévá avatta őt a gondviselés. A meyerlingi katasztrófa, mely a magyar trónnak és koronának örökösét, a királynak egyetlen fiát ragadta el, összezúzta a felséges királyasszony anyai szivét. E fájdalomra nem volt többé itthon gyógyító balzsam! Messze, idegenben, a végtelen hullámú tenger partján keresett enyhülést tépelődő lelke. . . * És megszűnt dobogni nagy királynőnk nemes szive: gyilkos tőr oltá ki életét. Mert az istentelen gyűlöli a szentet, a vallástalan letiporja az ártatlant! . . . Sírj
