Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898
Tartalomjegyzék
36 nek kellene tennie: bizonyos nyomasztó érzés vesz erőt lelkén, érdeklődését lassan-lassan elveszíti, elfásul, akarata pedig arra fog törekedni, hogy ezt a kellemetlen lelkiállapotot kerülje. Világos, hogy ily körülmények között a gyermek önmunkásságáról szó sem lehet. Ebből azonban nem következik, hogy a tanulást olyan könnyűvé kell tenni, hogy szinte játék legyen. Hiszen tudvalevő dolog, hogy nem az szerez az embernek legnagyobb örömet, a mit könnyű szerrel el tud érni; inkább gyönyörködtet bennünket az olyan, a mihez nehezebben, bizonyos erőfeszítés után jutunk. Sőt minél nagyobbak voltak az akadályok, melyeket utunkból el kellett távolítanunk, s minél jobban igénybe vette minden erőnket valamely czél elérése: annál nagyobb megelégedéssel és örömmel tölt el az elért siker. Nem az a tanításmód kelti tehát fel a gyermekben a munkakedvet, a mely annyira könnyűvé teszi a tanulást, hogy a gyermek erőit nem is foglalkoztatja. Sőt, ellenkezőleg, az ilyen eljárás elernyeszti az ifjú tehetségeit és erőit s kényelemszeretetre, lustaságra szoktatja. Mivel ugyanis a gyermek soha sem szokta meg, hogy valamely czél elérésére meg kell feszítenie erőit és tehetségeit, hiszen mindig nagyon könnyen boldo- gúlt, természetes, hogy energiája, tettereje egyáltalában nem fejlődik ki, s így a munkától irtózni fog. Vájjon helyesen neveljük-e a gyermeket a komoly életre s az életnek nagy feladataira, ha ebben az irányban haladunk? Éppen nem. Ha igazán az életre akarjuk nevelni az ifjúságot; ha munkássághoz, kitartáshoz akarjuk szoktatni; ha fejleszteni akarjuk benne az energiát, a tettvágyat azokhoz a nagy feladatokhoz, melyek majd rájok kint az életben várakozni fognak: akkor nem szabad őket elkényeztetnünk. Ne terheljük meg az ifjút erején fölül, de szoktassuk rá, hogy tehetségeit és erőit felhasználja, hogy kényelemszeretetét legyőzve, munkálkodjék a tanító vezetése mellett. Majd ha látja, hogy a nehéz akadályokat is le tudja győzni, s a saját erőinek és tehetségeinek felhasználása, a munkásság jóleső érzéssel, örömmel jár, akkor megszereti a munkát, önmagától is fog dolgozni, s fölébred benne a tettvágy. Ily értelemben kell tehát fölfognunk azt az elvet, hogy a tanulás jóleső érzéssel járjon, nem pedig úgy, a hogy éppen a mai társadalom és felfogás magyarázza. A mai álhumanisztikus felfogás ugyanis mikor a tanulás köny- nyűségét emlegeti, tulajdonképen a munka hiányát akarja. Sok szülő nem is azért küldi gyermekét a középiskolába, hogy ott megszokja a komoly munkát s tehetségeit kiképezve, majdan hasznos tagja legyen a társadalomnak s munkás polgára a hazának, hanem hogy valahogyan átúszva az osztályokon, valami pályára jusson. Ha nem lesz is meg hozzá a kellő tudománya és műveltsége, majd meg lesz — úgy gondol
