Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898

Tartalomjegyzék

II. Hármas jubileum. Csöndes, de áldásos munkásságban folytak le intézetünk napjai ezen iskolai évben, melynek minden percze a ránk bízott ifjúság szel­lemi és testi kiképzésének s valláserkölcsi nevelésének volt szentelve. E munkának hű képét tárja a nagyközönség elé értesítőnk ez évben is, mint máskor is szokta tenni; de lehetetlen, hogy most külön is meg ne emlékezzünk arról a magasztos és fölemelő ünnepről, mely folyó évi június 11-én folyt le intézetünk falai között. Ezen napon ünnepel­tük ugyanis ft. Kassuba Domokos úrnak, intézetünk igazgatójának s ft. Miskovics Elek tanár úrnak 25 éves, t. Sajóssy Alajos rajztanár úrnak pedig 30 éves tanári jubileumát. Mind a három ünnepelt az egri főgymnasiumban töltötte el tanár­ságának legnagyobb részét. Ft. Kassuba Domokos igazgató úr a czisz- terczi-rend pécsi főgymnasiumánál kezdette meg tanári működését, de 1879/80-tól fogva az egri főgymnasiumban működik, t. Sajóssy Alajos tanár úr 1868/69-től kezdve állandóan az egri főgymnasiumnál volt alkalmazva, míg ft. Miskovics Elek tanár úr 1874/75—1879/80. és 1891/92—1898/99., tehát összesen 14 év óta működik intézetünknél, közben pedig bajai gymnasiumunkban és Zirczen a rendi növendékek mellett tanárkodott. Ismervén szeretett igazgatónknak és kedves kartársainknak sze­rénységét, mely kerüli a nyilvános ünnepeltetést, csak kis családi körünkben s ifjúságunk jelenlétében akartuk kifejezni jókívánatainkat s leróni irántok tiszteletünket és szeretetünket. Azonban az ünnepei­teknek nagyszámú tisztelői, ismerősei és volt tanítványai szintén részt kértek az ünnepből, s mi nem zárkózhattunk el kívánságuk elől. így lett a mi szerény tervünkből igazán nagyszabású, magasztos és lélekemelő ünnep, mely örökké feledhetetlen marad azok előtt, kik benne résztvettek. Az ünnepet az intézet templomában kezdtük, hol reggel 8 órakor, „Te Deum“-mal, csendes misét mondott Saád Henrik tanár, ki mind a három ünnepeltnek tanítványa volt. A templom hajója díszes és előkelő

Next

/
Thumbnails
Contents