Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897
Tartalomjegyzék
93 nincs történetíró, nincs költő, nihcs szónok; egyedüli tudományuk összeesküvésekben, erőmutatványokban, ugrándozásbán, tagjaik kificzamitá- sában áll, a mi a komédiások és a szemfényvesztők tudománya. Európai utazók, kik a dervisek erkölcsét és szokásait közelről tanulmányozták, azt mondják, hogy szikárságuk, tekintetök vadsága, duzzadt ajkok reszketése elárulja, hogy lelki megnyugvásukat nem annyira buzgó imádságban, mint inkább bódító eszközökben keresik, melyek a muzulmánoknál a bort helyettesítik. Ha meg lélekben India illatos erdőibe hatolok, a füge-, bauán- és pálmafák alatt mindenütt találkozom szmartákkal, szaniasszikkal, pandarikkal, szóval a rniinik — magánosán élők — egész seregével, kiket a brámaság hozott létre. Egy részök a földön fekszik, mozdulatlan, mint valami holttest, egy más rész egész nyakig beásta magát a homokba; vannak, kik féllábon állnak, vagy kezöket fejük felett összetéve ülnek naphosszat; némelyek ültökben állandóan egy pontra szegzik szemüket, szüntelen ezt az inkább őrült, mint káromló mondást ismételve: „Én, én vagyok a legfőbb, a legtökéletesebb lény!“ Ne kérdezzük ez emberektől, hogy mit gondolnak, vagy mit akarnak; a teljes érzéketlenség, mint az egyedüli boldogság, után vágyakoznak ezek a szinte megkövült alakok, a civilisatio útjában heverve, hogy a népek előhaladását gátolják. Innen átrepül lelkem Tibetbe és a tatárság közé, hogy a khémok ajtaján bekopogtasson, keresve egy morzsányi igazságot és szeretetet; és a lámák megmutatják nekem a buddhaismus száznyolcz kötetének, a Gaudjournak, képtelen ábrándjait, melyekben megtévelyedve gyötrődnek, mint a beteg a lidércznyomás alatt. S ha átmegyek Khinába a bon- czokhoz, vagy Japán hegyeibe a jemnabukhoz megkérdeni, hogy nevezzenek nekem magok közül egy nagy eszmét, egy emberbaráti intézményt, a tudományra, a műveltségre vonatkozó általános érdekű felfedezést, — némák maradnak. Terméketlen az ő életök, mint a sivatag kőszirtje; munkájok olyan, mint az oké a férgeké, melyek a sír csendes enyészetében dolgoznak. Isteu, kihez a keresztény az elmélkedésnek szárnyán felemelkedik, az igaznak, szépnek és jónak örök eszménye. Minél közelebb tud hozzá eljutni, annál közelebb jut az általános tudáshoz, annál jobban sejti a mindenségben lévő kibeszélhetetlen összhangot; minél jobban behatol lényegébe, annál több bölcseséget fedez föl benne; minél jobban egyesül vele, annál jobban érzi határtalan jóságát. Azért a kereszténységben tökéletességre törekedni annyi, mint lehetőleg bensőségesen egyesülni az igazzal, a tudás elvével, a széppel, a művészet elvével, és a jóval, az erkölcsiség elvével. Ez az a hármas út, melyen az emberi lélek megmérhetetlen haladást tehet, ellentétben a pogányság szerinti tökéletességgel, mely a léleknek a feneketlen mélységbe való lesülyedése.
