Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897

Tartalomjegyzék

8 Már az első oktatónak, a litteratornak, gondja volt arra, hogy növendékei az Odysseából könyv nélkül tanúit részleteket szépen elő tudják adni. Tíz éves koruk után pedig a grammatikus működött közre előadó képességük fejlesztésére. Ennek tisztét Quintillianus') apróra leírja. Szerinte a grammatikai tanulmány két részre oszlott: a helyesen beszélés (recte loquendi) tudományára és a költők magyarázatára (poétarum enarratio). A grammatikus főkép arra ügyelt, hogy Homeros, Vergilius, Cicero, Horatius művei alapján (nem úgy értem, hogy „inductive“) a görög és latin nyelv szabályaival és szerkesztésével ismertesse meg növen­dékeit. A költőkből nagyobb részleteket, sőt egész szónoki beszé­det is tanúltak könyv nélkül; mert egyrészt — mint Cicero hangsúlyozza — a szónoknál fő az emlékezet fejlesztése, más­részt, mert ez által szóbőségre és kellő hanghordozásra tettek szert. írásbeli dolgozatokat is készítettek, hogy magukat gon­dolataiknak nemcsak helyes, hanem szép kifejezésében is gyako­rolják. Továbbá fejtegették a költőket, hogy ízlést, önbirálatot és rythmikus előadásmódot tanuljanak. A grammatikai tanúlmányok köre később felölelte a görö­göktől átvett hét mesterséget (artes) is; mint Quintillianus írja: „Priusquam rhetori tradantur, pueros — existimo — strictim subjungam, ut efficiatur orbis illa doctrina, quam Graeci egkykiion paideiam vocant.“ * 2) De az arythmetikát, geometriát csak mellé­kesnek tartották és inkább csak a szónoki képzés támogatására fordíták. Quintillianus is ilyennek tartja ezeket; s ezért tüzete­sen kifejti, hogy ezen tárgyak mennyiben segítik a szónoki képzést.3) Az astronomiát pedig már főkép azért tanították, hogy ennek segélyével a növendékek a költők czélzatait meg­érthessék. Majd a rhetor munkája következett, a kinek feladata már tisztán a szónokképzés volt. Cicero, Quintillianus, Seneca, Tacitus, *) Quintillianus: lustitutio oratoria. L. I. 4—9. fej. 2) Quintillianus: Instit. orat. I. X. 1. 3) Quintillianus: Instit. orat. I., X., 34—49.

Next

/
Thumbnails
Contents