Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897
Tartalomjegyzék
9 tüzetesen leírják, miként történt a szónok nevelése; de nekünk feladatunk körén kivűl esik még vázolása is ezen rhetorképzés- nek. Ez náluk később egész sporttá fejlődött, úgy, hogy Licinius Crassusnak, kora legnagyobb szónokának indítványára meg kellett rendszabályozni a szülőket és tanítókat: . . . „ne engedjék meg, hogy a fiatal emberek egész napjokat oly gyakorlatokkal töltsék, melyekről elődeik mit sem tudtak.“ i) A rhetorok ezen túlbuzgalmánál, a mely a gyermeket — Mommsen szerint — „inkább csak ügyvédi és politikai színészekké“ nevelte, több befolyással volt az előadó képesség fejlesztésére az apák azon szokása: hogy fiaikat — mint Tacitus leírja* 2) — magukkal vitték a fórumra, a törvényhozás és törvényszék termeibe, hogy ott a kitűnő szónokok beszédén okulhassanak, hogy a csatában tanúljanak meg harczolni. Ennek a római nevelési rendszernek rendkívüli előnye volt az, hogy rendszeres, egységes egészet alkotott, melyet nem zavart meg semmiféle olyan melléktanúlmány, a mely a fokozatos haladásnak útját állta vagy elébe akadályokat gördített volna. Megvolt az a jó oldala, hogy egyszerre intensive csak egy tanulmány nyal foglalkoztak s a magasabb fokon állókra nem tértek addig, mig az előtanulmányokat kellőképen el nem sajátították; a literator a gramaticusnak, ez a rhetornak a szükséges előtanúlmányokban jártas s kellőképen begyakorolt növendéket adott át. A scholastikusok iskolái lényegében a római nevelési rendszert fogadták el. Tehát bennök is az előadó' képesség fejlesztése volt a főczél. Iskoláikban, a trivium és quadriviumban, ugyanazon „septem artes liberales“ szerepeltek, mint a rómaiaknál. A grammaticát magasabb színvonalra emelték ugyan, de azért ép úgy a nyelv szabályaival, szerkezetével, az ethymo- logiával, költők magyarázatával foglalkoztak továbbra is. A nyelvkészség megszerzése után , a dolog természetes menete szerint, a helyes gondolkodás módjának gyakorlása, a logikai ismeretek elsajátítása következett. 9 Mommsen: A rómaiak története. VI. köt. 10. f. 2) Tacitus; Dialog de orat. e. 34.
