Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1896

Tartalomjegyzék

54

bizonyítékául, úgy akarta, liogy a nemes jótevő képe ott függjön gyűjteménye felett s a tanúló ifjúság, valahányszor ráesik tekintete, kegyeletes hálával emlékezzék jótevőjére mindenkor. A lepel lehúllt s a meglepett kedves öreg jóbarát, a mint hátra fordúlt, könyekig meghatva látta szépen s híven megfestett arczképét. Az éljenzés lecsillapúltával Szvorényi még állt, hogy befejezze üdvözlését. Sajátságos révedező tekintettel nézett öreg barátjára s elváltozott hangon így szólt: „Utolsó üdvözletem s egyszersmind búcsúszóm ez hozzád, édes barátom, kit, társaimmal együtt, mindig nagyon becsültelek és szerettelek; mert érzem, hogy az én időm nagyon közel van; itt hagylak nem sokára. Isten áldjon meg!“ Es aszva elcsuklott és nagy cseppekben omlottak végig halovány arczán könyei. Kempelent is elfogta a zokogás; csak nagy nehezen, töredezve tudott néhány szót mondani; aztán szinte leroskadt székébe e szavakkal: „Édes barátom, te búcsúztál . . . maradj még; mert ha te elmégy, öreg barátod utánad siet.“ A két öreg csakugyan búcsúzott. Talán megnyílt szemök előtt egy pillanatra a jövő. Egy hónap sem forgott még le, mikor a ritka nemes lelkű férfiú fáradhatatlan munkás életének határát elérte és Szvorényi után negyednapra, deczember 14-én, örökre pihenni tért.

Szvorényit az említett nap reggelén, a mint az oratóriumból jövet egy nyitott ablak előtt átment^ nagyon megcsapta a hideg szél. Este már bágyadtnak érezte magát és szobájában maradt. Másnap délben, bágyadtsága szűnvén, lement társai közé; de nagyon hallgatag volt és, a mit nála sohasem tapasztaltak, keze reszketett. Társai siettették az asztaltól felkelést. Csak fogódzkodva tudott felállni székéből s nyomban rá aléltan visszahanyatlott. Úgy emelték ki és vezették fel szobájába. Ott azonban hamar magához tért, s mire az orvos megérkezett, akkor már derülten beszélgetett. Öreg korával járó és csak múló gyengeségnek vette aléltságát. Azonban napok múltak a nélkül, hogy gyöngesége szűnt volna. Deczember 3-án az előző napokhoz képest elég erősnek érezvén magát, asztalához ült és megírta lemondó levelét, még pedig elég biztos kézzel. És mikor elolvasta, nem küldötte el. Újra remélte, hogy a tavasz meghozza erejét, s tovább is munkálkodhatik; mert szelleme, úgy mondta, épségéből nem vesztett még semmit. Lemondó levele helyett az iskolai és a házi ügyekről küldött tudósítást Zirczre a rend fejének. Ez volt utolsó levele.

Deczember 6-án erősen kezdett köhögni s baltüdejében éles fájdalmat érzett. Előkérte a „Betegek könyvecskéjét“ s hosszan imádkozott belőle. Másnap délután magához kérette gyóntatóját s 8-ikán, a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának ünnepén, korán reggel megáldozott. A rákövetkező éjét álmatlanul töltötte; alig tudta meg. várni a reggelt, hogy felvehesse az utolsókenet szentségét. Azután