Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1896
Tartalomjegyzék
55 felkelt megint s átvezettette magát dolgozó szobájába. Akkor és másnap szokott gyöngeségén kívül egyébről nem panaszkodott, de szemében és arcza vonásain látni lehetett, hogy óráról-órára hanyatlik ereje. 11-én, vasárnap, reggel még rendesen felöltözködött s ápolójának segítségével átment dolgozó szobájába és zsöllyéjében félig fekve még olvasgatott. Tíz órakor szomorúan jelentette az orvos, hogy közeledik az agónia. Társai közűi hárman voltak mellette. Lélegzete rövid volt, de azért beszélgetett. Lassankint elhallgatott s pár perezre elszunnyadt. Mikor felnyitotta szemét, a balján levő könyvek közt kezdett keresgélni. Nem találta, a mit keresett s az előtte álló jegyzőre emelte szemét, de nem szólt. Az elhozatta a hálószobából imádságos könyvét. Reszkető kézzel nyúlt utána s elkezdte forgatni; egy írott imádságot vett ki belőle, a „Haldoklók imádságát,“ melyet maga másolt le valamikor. Nézte, nézte sokáig, s egy könycsepp gördült végig beesett arczán. Már nem tudta elolvasni. Szomorúan behajtotta a könyvet és félretette szótlanul. Tizenegy óra után észrevehetőleg fogyni kezdett lélegzete. „Talán sokan is vagyunk, és rontjuk a levegőt?“ kérdezte egyik társa, párnáját megigazítva. Szelíden mosolyogva felelt: „Barátom, a szeretet nem ront soha semmit.“ Lélegzete egyre gyöngébb lett s egy-egy perezre elakadt, és szeme pillái hosszabb időre le-lezárúltak. Arcza vonásain meglátszott, hogy közben-közben nagyon szenved. Kérdezték, mije fáj. Baltüdejére mutatott. Tizenkét órakor, hogy a folyosó csengetyűjének hangját hallotta, ebédelni küldte oldalán álló két társát. Hiába ellenkeztek. „Jöjjenek vissza majd később, addig egyet szunnyadok“ — így szólt s kezöket erősen megszorította. Utolsó kéz szorítása volt. Lehajtotta fejét párnájára, szemét lehúnyta és elaludt csendesen, örökre. Országos volt a tisztelet, mely nevét, míg élt, körülvette; országos volt a részvét is, mely halálakor megnyilatkozott. Vele az egri gymnasium, melyet négy évtizednél tovább szolgált s egy teljes negyedszázadon át igazgatott, életének második százévét befejezte és a harmadikat is megkezdte, hogy mindaddig, míg az igaz vallásosságnak és az önzetlen munkásságnak becse lesz a magyar társadalomban, fenmaradjon és a rábízott tanúló ifjúságból a hazának, hagyományaihoz híven, vallásos, művelt, munkaszerető, önzetlen és önfeláldozásra is kész polgárokat nevelni törekedjék. (Kassuba <§omokos.
