Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1896

Tartalomjegyzék

beszéd megtartására.1) Deczember közepe táján baltüdejében szúrást kezdett érezni, s közben-közben erősebb köhögési rohamai voltak; most már maga is elhitte, hogy baja az influenza következménye. Ettől fogva egész tavaszig nem hagyta el szobáját. Nagyon óvta magát a meghűléstől; mintha sejtette volna, hogy az lesz halála. De szobájában sohasem volt munka nélkül; olvasgatott vagy írt naphosszat. E télen írta meg utolsó évzáró értekező-beszédjét, melyben már a gyermekeknél sem épen ritka idegesség okaira kívánta a szülők figyelmét felhívni. Ezt a beszédjét még felolvasta, de hangjának már nem volt ereje; csupán a szeméből sugárzó fény mutatta szívének melegét. Alig is győzte bevárni, míg igazgatói jelentését összeállíthatta, mert közben-közben oly gyöngeség lepte meg, hogy szinte elalélt. Július 7-én már megindúlt, ezúttal hűséges szolgájával, Tátra- füredre; gyengülő lélegzete ott a fenyvesek közt, úgy hitte, meg fog erősödni. Valamennyire meg is erősödött, s az új iskolai évet, az 1892/3-ikit, elég jó kedvvel kezdte meg. De az igazgatói felterjesztéseket már nem győzte s osztálylátogatásait is egészen abbanliagyta; „az intézet dolgai — mondá a jegyzőnek — tudom, úgy is kifogástalan rendben haladnak.“ Az iskolai évet azonban még ki akarta húzni s már szeptemberben belekezdett évzáró ünnepi értekező beszédének írásába. E munkája közben, október 2-án, érte az a nálunk szokatlan kitüntetés, hogy a király czímzetes főigazgatóvá nevezte ki, még pedig a középiskolák legérdemesebb igazgatói közül kiválasztottak közt a legelső helyen. A megkülönböztetés jól esett neki; meghatottsággal említette társai előtt, hogy „a negyvenöt évvel ezelőtt az egyik fejedelem kitüntetésével inaugurált szerény munkásságát a másik fejedelemtől eredt kitüntető elismerés fejezi be'“

November 16-án, az intézet kegyurának, Vajda Ödön zirczi apátnak, neve napján egész egyszerű, de felejthetetlen házi ünnepet rendezett a konvent. A tanári testület tagjain kívül egyedül Kempelen Rudolf nyugalmazott pénzügyi tanácsos volt jelen. Ebéd közben rövid köszöntőt mondott Szvorényi a védnök-apátra s aztán látszólag egész közönbösen folytatta a társalgást. Néhány perez múlva a mellékterem ajtaján, a háttal ülő Kempelentől észre nem véve, egy letakart kép függött. Ekkor újra felemelkedik Szvorényi s megindúlástól remegő hangon üdvözli a ház öreg barátját, elsorolva nagylelkű ajándékait — hosszú, munkás élete szabad órái és nyugalomban töltött évei alatt tudós lelke nemes szenvedélyével űzött gyűjtéseinek összes eredményét — melyekkel az iutézet természettárát 1866-tól fogva folyton gazdagította,1) s melyekért az intézet kegyura, hálás elismerésének *)

*) 1891/2. évi Értesítő. 140. s köv. 1.

‘) 1894/5. évi Értesítő. 99 s köv. 1.