Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
43 ról szóló körlevelében: „Ki tagadhatná, hogy az egyház volt az, mely az evangélium elterjesztésével az igazság fényét a vad babonás népekhez juttatta, megismertette velők az Istent s fölébresztette nemesebb érzületüket ? Ki tagadhatná, hogy az egyház volt az, mely eltörölvén a rabszolgaságot, visszahelyezte az embert természetének eredeti méltóságába; kibontván széles e földön a megváltás zászlóját, nyomban bevezette mindenhova s nagyra nevelte a tudományt s művészetet; a nyomor enyhítésére jótékony intézeteket alapított, a már fennállókat pártfogásába vette; az embereket magán utón, a közoktatás terén művelte, elvetemültségükből kiemelte s minden áldozat árán olyanokká idomította, hogy méltóságuknak s természetszerű hivatásuknak megfelelhessenek. Ha pedig az említettem sokféle áldás, mely az egyház jótékony befolyásából származik, méltán képezi az igaz polgáriasultság vívmányait: hogy idegenkedhetnék az egyház ezen polgáriosodás- tól, mikor inkább azt várhatná meg, hogy őt mindnyájan a műveltség anyjának, mesterének és dajkájának tartsák.“1) De talán csak a múltnak szép napjaiban, a középkor sötétnek nevezett századaiban volt ez a hatalom ilyen tevékeny s áldástosztó? Jelenleg pedig a nemzetek által talán észre sem vétetve, múlt nagyságának szép emlékein mereng ? Talán igaz Gregorovnak, Róma új történet írójának, azon állítása, hogy a pápák tekintélyének utolsó emléke VI. Sándornak azon tollvonása volt, melylyel a felfödözendő világrészeket a spanyolok s a portugallok között fölosztotta? Jelenleg pedig világrakiható hatalmát korlátolta és a népeknek jogot osztó kezeire bilincseket vert vatikáni rabsága? Igaz, hogy egy népnek szeszélye, egy család ambitiója miatt fogságának kicsiny börtönhelyét sem mondhatja övének. Tény az, hogy azon 260 egyházfejedelem közül, kik szent Péternek székében Krisztus nyájának kormányzatát átvették, kevesen — talán még a pogány üldöztetés korát sem véve ki — vették át a mennyország kulcsát oly kedvezőtlen körülmények között, mint épen szent Atyánk. Hisz Olaszországban a legellenségesebb hangulattal találkozott: a radicalisok már nemcsak anyagi javaitól fosztották meg, hanem szellemi hatalmának, tekintélyének is a megsemmisítésére törekedtek; úgy, hogy az ablak-beverő és undok szitkokat ordítozó banditák tüntető csőcseléke elől kénytelen volt koronázási ünnepélyét is, az eddigi gyakorlattól eltérőleg, nem sz. Péter bazilikájában, hanem a sixtina kápolnában megtartani. Franciaországban, Belgiumban, Németalföldön az atheus, a magokat liberálisoknak nevező kormányok megkezdették az egyház üldözését; Németországban a vallási liarcz javában dühöngött; Oroszországban és Angliában Rómával minden összeköttetés szünetelt s a katholikus val l) Insuratabili Dei eonsilio. 1878. apr. 21.