Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
44 lást még csiráiból kifejleni sem engedték; keleten és délen a liitliir- detőket és az újonnan létesült kath. egyházakat nemcsak intézkedésekkel, hanem ártatlanéi gyilkoló fegyverrel is üldözték. Mégis, ha valaki elmondhatta, XIII. Leó sz. Atyánk büszkén mondhatja, hogy birodalmában a nap soha le nem nyugszik és a hova csak elhatnak a nap sugárai, a merre csak hívőket táplál a föld, tanító és intézkedő hatalma előtt mindenütt odaadó engedelmességgel hajolnak meg, és a 83 éves aggastyánnak atyai szózatát százmillió katholikus hallgatja és teljesíti fiúi alázattal. Ugyanis föllépése mérsékli a német iskolatörvény erőszakoskodásait; szűkebb mederbe szorítja a francia liberalismus túlkapásait; tekintélye enyhűletet szerez az Írországi szenvedőknek; Ítélete megakadályozza a háborút Spanyol- és Németország között. Szavai lidércznyomásként nehezednek az olasz túlzókra; tetszése irányadó hazánkban; közbenjárása nem sikertelen az önkény honában, Oroszországban. Rendeletéire figyelnek az Egyesült-államok polgárai; ótalma eltörli a 600,000 rabszolga szenvedéseit Brazíliában. Nem idegen a „legsötétebb Afrikában“ sem. Bámulva említik a tudományos utazók, hogy Afrikának legelrej- tettebb helyein ők a keresztény hittérítők vezetése alatt virágzó, pol- gáriasúlt községeket találtak. A Kongó vidékei, a Nyanza partjai s Zam- bezinek földje fönnen hirdeti a népeket átalakító eme hatalom roppant nagyságát. Tekintélyének nem szab határt a kínai fal; óhaját latba vetik a világtól elzárkózott ezen birodalom hatalmasai; szózata mérsékletet szerez a japáni üldözések iszonyaiban s vigasztalása balzsamot csepegtet a vértanúk sebeire. Egyszóval széles e világon, az öt világrésznek bármely rejtek helyén is, XIII. Leo pápát mindenütt szerető atyjuknak, szavát mindenkor irányadó parancsszónak ismerik. Nagyon tévedne az, a ki azt hinné, hogy ennek az isteni intézménynek, a mely minden népet egyenlő szeretettel ölel magához, jótéteményeit csak épen hazánk nem élvezte volna, — hogy ennek a közös édes anyának csak épen mi volnánk mostoha gyermekei. Sőt ellenkezőleg elmondhatjuk, hogy Róma iránt talán egy nép sincsen annyira hálára kötelezve, mint épen mi, magyarok. Meg volt erről nemzetünk mindenkor szentül győződve; ezen meggyőződésének nem is késett az 1596. pozsonyi országgyűlés kifejezést adni, midőn ő Szentségének ezeket írta: „Nem ismerünk szentebb kötelességet, mint, hogy Szentségednek örök és méltó hálát mondjunk sokat hányatott szegény hazánk iránt tanúsított rendkívüli jótéteményeiért. 0 felségén kívül nem volt halandó, ki szerencsétlen országunknak nagyobb segélyt nyújtott volna, mint Szentséged.“ Ha elmellőzzük is azt, a mit XIII. Leó sz. Atyánk maga a legnagyobb ajándéknak nevez, hogy „a vallás ótalma alatt jött létre országunk, a vallás védelme és vezérlete alatt nyeré államunk épü
