Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1891

Tartalomjegyzék

4 tanból vagy bölcsészeiből látunk átkölcsönözve egyes részleteket köl­téstannal foglalkozó könyveinkben. Pedig hogy a poétikának reformon kellene átmennie s az em­lített két; szempontnak benne rendszeresen keresztül vitetnie: a hosz- szas demonstráció elhagyhatásáig szembe szökő javaslat. Élannyira, hogy elégnek is látszik az eddigi sorokban vetett világ a csalitos dűlőre, — jelen célunkra nézve annyit mondánk már amennyivel megmutathatjuk, mily tudalommal ragadunk tollat a re­gény elméletének ügyében. Nem mulasztjuk el egyúttal élnünk a fönti sorokban vázolt háttérrel arra nézve, hogy számot adjunk dialektikai fölfogásunkról is, sőt rögtön kísérletet is tegyünk a regény dialektikájával. * * # A dialektikai irány íönsőbb egysége óhajt lenni az analitika- és szintetikának, s így nemcsak a műfajt értelmezi mint olyant, ha­nem annak alkotására is vezérli a költői tehetséget. Átalán azon lelki kohót törekszik föltárni, hol a szép iránti törekvés forrong, a lelki tartalom csordultig tölti a szív kelyhét s a vajúdó szellem for­mát teremt megnyilatkozására; sarj adózik újat, vagy termékenyítői eg beoltja a talált s kéznél levő sarjai, nűglen üde arany alma mosolyg a költés édenébcn. Koránt sgm műtörténeti kísérlet tehát, mint némely francia esz­tétikusok törekvése; mert tudvalevőleg ez csak a szép művek meg­értését célozza. Ámde a szép művet mint ilyet önmagában kell meg­értenünk, noha tagadhatatlanul értelemzésére sok politikai, társa­dalmi, és sok egyéb mozzanat is vonható figyelmünk körébe. Ep ezért e törekvés minél inkább kiszélesíti megfigyeléseinek körét, annál távolabb esik céljától: s minél inkább sikerül meglábolnia a nagy kerülőket s bezárni a szép mű értelmezését, annál kevésbbé jut oda, hova mi törekszünk; mert csak az analitikai eredménynek örvend; a szép mű megórthefésének! De nem tévesztendő össze dialektikai fölfogásunk Sehassler vál­lalatával sem, ki hogy pozitív eredményre juthasson a szép művek értelmezésében, 20 évet tölt vala a művészek körében s műtermei­ben, hogy ellesse a szép mű termelése- s létrejövételének folyama­tát, ettől várva a sikeres megértést. Mert noha így nem jelentékte­len adatokat szolgáltat is a dialektikai felfogáshoz, ámde ez utóbbit mégsem pótolhatják az ő törekvései; nemcsak azért, mert az ő útja tisztán tapasztalati, hanem már csak azért sem, mert így is csak a szép mű megértése a cél. S hahogy e cél elérésén túl egyéb ered­ménynyel dicsekszik a szép mű létrejö vételének folyamatát illetőleg, sőt itt-ott sikerül tán valami új forma agyagmintáit is megpillantania:

Next

/
Thumbnails
Contents