Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1890
Tartalomjegyzék
9 Nálunk már, csak szórványos jelenségei bár, de mégis mutatkoznak a Nyugat törekvéseinek. S amint bizonyos, hogy az értelem és akarat kölcsönös egymásra hatásban vannak, kell kétségtelennek tartani, hogy az értelemnek bizonyos irányú működése nem vész el nyomtalanul a kedélyvilágra nézve sem. Pedig mi is szólhatunk róla, hogy a törekvés intensiv mivoltát illetőleg különböző fokban, mindig voltak férliaink, kik nyomozták a Nyugat fejlődését. És pedig kettős irányban : a tisztán irodalmiban és a filozófiai s ethikai tudományokban. Az első tekintet annyiban fontos, amennyiben könnyen hozzáférhető módon tettek kelendővé valamelyes irányú felfogást. A másik tekintet már közelebbről függ össze az értelemmel és akarattal, a mint mindkettő, de amaz ennek révén, az életben megnyilatkozik. De voltak bár a szellem mozgalmaival törődő férflaink: nyomtalanul veszett kárba fáradtságuk: nem a nemzetnek, az ő nyelvén szólották; deák volt nyelvök, holott kint már nemzeti nyelven forogtak az új eszmék az elmék előtt. S igy kettős az érdeme a férüúnak, a ki nemzetéhez annak esze- járása szerint szólott, a Nyugat haladása köréből: — Faludié. Öregbedik az érdem, ha meggondoljuk: micsoda viszonyok között emeli fel behízelgőn óvó szavát nemzetéhez. Tényekről kell tehát szólanom, s igy hiteles tanúkhoz fordulnom Csak nehány mentegető szót szeretnék mondani eljárásom tekintetében. A viszonyokat ethikai műveltségűnk szempontjából nézem, előzményeikben is: nem egyszerre támadott ugyanis XVIII. századbeli szomorú társadalmi állapotunk; szálai a XVII. századba érnek vissza. Az akaratvilága támaszték nélkül a helyes irányú ész részéről botorkál be a XVIII.-ba, s megrohanva egyszerre minden oldalról az idők követelményeitől, jobban esett neki, ha, a folytonos küzdelmekben kifáradt kar példájára, ő is nyugalomra tért. Pedig most látjuk már igazán: „Ne csak veszélyben légy serény, A béke vészesebb, S melyet vág álmos népeken Gyógyíthatlan a seb. . (Vör.) Holott már régen volt gyógyítandó sebünk: „A’ mostani Nemes nem gondolja meg, mitsoda az igaz nemesség, mivel nyerték a’ mi eleink a’ nemességet, ’s mivel tartatik meg-is. Egy nemzet sem pattog úgy, ’s nem kevélykedik, nemesség’ titulusával, mint a’ Magyar! maga (noha) annak meg-bizonyítására s conservatiójára, láttya Isten, semmit nem tselekszik. Fiaink haszontalanul élnek, vagy otthon attyoknál, annyoknál; vagy, ha ugyan derekasan látni ’s hallani akarnak, egy Magyar Úr udvarába be-állanak és szerződnek. Ott mit tanúinak'? Innya. Mit többet ? Pompáskodni, egy a
