Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
# 6 épen nem szokatlan cimek a „Bölcsek emlékmondatai;“ „Nép-bölcsészet;“ az olaszoknál „Nép-iskola;“ a spanyoloknál „A lélek gyógyszere;“ a németeknél: „Die Weisheit auf der Gasse. Sprachschatz;“ a keleti népeknél „A nyelv virágai“ stb. És végre, közmondásainak kizárólagos eredetiségéről csakugyan senki, — és mi sem szólhatunk. Beszivárogtak az ó-klasszikai világ bölcseségének több-kevesebb elemei, kivétel nélkül, minden európai népek tudatába, s épen igy, — főleg a latinság révén — a mi népünk nyelvébe s tudatába is. Az eredetileg ó-görög: „Ismerd meg magadat!“ — majd minden fejlettebb nép nyelvében megvan, és számosakéban a sok közöl ez is: „Kéz a kezet mossa;“ a görögben: XsIq -//iq« vííu (Epicharmus), latinul: manus manum lavat; a németben: eine hand wäscht die andre stb. IV. Vannak mind a mellett, kik a közmondásokat egyenesen s tisztán a néptől szeretik leszármaztatni. Mert — mondják — ha nem kevés oly közmondás akad is, melyek a mély pillantás, erős kombináció s éles ítélet jellegét viselik; de a mi a népnek, a nagy egésznek, mint tapasztalás már előbb felötlött s általa kifejezést is nyert: miért ne eshetett volna meg ugyanez utóbb a költővel, a bölcselővel is ? S továbbá, hamindjárt az észből előlegesen lehozott általános igazság azaz egyenesen bölcseleti fogalmakból alkotott tétel is egyik, vagy másik közmondás: miért volna szükség másnak tekinteni ezt is, mint hosszú tapasztalás utján számtalanok ajkaira került, lassankint megerősödött, közhiteire kapott igazságnak? Miért ne történhetnék, hogy a tudós szemlélődés és az ezer éves népi tapasztalás — a költő s bölcsész is a nép fia lévén — találkozzanak, s ez és amaz együtt tegyenek az igazság felől bizonyságot ? A legnagyobb bölcselők is azzá, a mik voltak, bizony nem egyedül saját szellemüknek munkássága által lettek; hanem mindenikök nyert és szedett föl leikébe máshonnan valamit; idegen bölcselet is gerjesztette, világosította s termékenyítette valamennyit; egyik sem fejlett ki az előző koroknak és saját korának befolyása nélkül. Legközelebb fogunk azért járni a valóhoz, ha a közmondásokat akármely egy-egy nép egyetemé hoz tartozó nyelvkincsnek tekintjük, ki mindazt, mi az idők folytában különböző népek bölcsei s köl- tészei által valamennyi népek közvagyonává lett, saját bélyegét ütvén rá, tulajdonába fogadta. Magyar közmondásainkra tehát — a mint meg is tetszik rajtok — a magyar nép bélyege van nyomva; a népé bennök minden. Hiszen maguknak, szellemdús gondolkodóinknak s költőinknek karában is, mint nyelvművek szerzője, egyik első helyet érdemli és foglalja el a nép; és legyenek bár a legmagasabbak vívmányai proverbiumokra nézve pedig Kotterdami Eázmán klasszikus műve: Adagiorum ehiliades quatuor cum sesqui ceuturia.
